A helyhatósági választások második fordulóján is gyengült az olasz balközép

Több mint húsz év után elveszítette Velence városát az olasz balközép a helyhatósági választások második fordulójának hétfőn közölt adatai szerint, amelyek a Matteo Renzi miniszterelnök vezette olasz balközép további gyengülését mutatják.

A Demokrata Párt (PD) vezette balközép koalíció vereséget szenvedett az utóbbi öt évben általa irányított toszkán Arezzóban, a Marche tartománybeli Fermóban és a déli Materában is. A szardíniai Nuoro városát a balközépnek húsz év után át kellett engednie a Szárd Akciópártnak.

választás

A 1993 óta balközép polgármester vezette Velencében is a jobbközép jelöltje Luigi Brugnaro, a helyi gyáriparosok volt elnöke kerekedett felül. A korábbi balközép polgármester Giorgio Orsoni korrupciós vádak miatt mondott le.

A május 31-én kezdődött és nem országos tartományi és önkormányzati választások második fordulóján 78 város kapott új polgármestert. A mostani szavazásra jogosult két millió olasznak kevesebb mint ötven százaléka ment el voksolni. A két héttel ezelőtti részvételi arány 52 százalékos volt. A hétfőn is szavazó szíciliai önkormányzatok eredményei később várhatók, de itt is az első fordulóban szavazó 36 százaléknak alig fele járult ismét az urnákhoz.

A helyhatósági választásoktól érintett hét tartományból ötöt a PD szerzett meg, ugyanakkor az eredmények a Matteo Renzi által 2014 februárja vezetett kormányerők fokozatos gyengülését támasztják alá. A Matteo Renzi miniszterelnök és PD-elnök helyett nyilatkozó pártbeli politikusok elismerték, hogy a PD messze alatta maradt a tavalyi európai parlamenti (EP-) választásokon szerzett - akkor országos - 41,8 százaléknak.

A Hajrá Olaszország (FI) ellenzéki pártot vezető Silvio Berlusconi hangsúlyozta, hogy a jobbközépet az utóbbi hónapokban "eltemették", miközben bebizonyosodott, hogy az egymással összefogó jobbközép erők komoly veszélyt jelenthetnek a Matteo Renzi vezette balközépre. A területi eredmények összesítése szerint ugyanakkor a FI nem tudta megismételni az EP-választásokon felmutatott 16,8 százalékot.

Elemzők a választások igazi győztesének a Matteo Salvini vezette Északi Ligát tartják. A szélsőséges ellenzéki párt jóval 13 százalék fölött teljesített az EP-választásokon szerzett 6, 1 százalékhoz képest. Ezzel az Északi Liga a jobbközép koalíció legnagyobb pártjává nőtte ki magát. Matteo Salvini azt üzente: a Matteo Renzi vezette kormány napjai meg vannak számlálva.

MTI

Hozzászólások

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

A szívszorító történetet egy étteremtulajdonos osztotta meg, akit nagyon megérintett a férfi viselkedése.

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

A lakók úgy vélik, hogy ez már túlzás, mivel ők már így is több száz migránst fogadtak be.

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

Olaszországban egyre több kisváros akarja ezzel a módszerrel biztosítani a jövőjét.

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

A bevándorlót 20 perc műsorozás után a rendőrök szedték le a jármű tetejéről, feltehetően kábítószer hatása alatt volt.

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

A bevándorló nem tudta, hogy rossz emberrel kezdett ki és a végén ő húzta a rövidebbet.

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

A polgármestere a különleges akcióval szeretné megakadályozni, hogy a falu elnéptelenedjen.

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Az afrikai bevándorlók tovább próbálkoznak még a fagyos zord időben is, akár a hegyen keresztül.

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

A muszlim migráns ügyvédje segítségével fogalmazta meg a levelet, amelyet el is küldött.

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

A gambiai férfit azonban a rendőrség elfogta a tett elkövetése közben.

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

Róma belvárosában felvonuló migránsok anyagi segítséget és tartózkodási engedélyt is követeltek.

http://ujhazak.com