A NATO-ról és a terrorizmus elleni harcól folytatott telefonbeszélgetést olasz kormányfő és az amerikai elnök

Donald Trump megerősítette, hogy részt vesz a G7-es csoport májusi szicíliai találkozóján - közölte az olasz kormánypalota vasárnap késő este.

A beszélgetésről kiadott közlemény szerint Paolo Gentiloni kiemelte a NATO, valamint az Európa és az Egyesült Államok közötti együttműködés "alapvető jelentőségét" a béke és a stabilitás érdekében, a közös biztonságot érő kihívásokkal és fenyegetéssel szemben.




Paolo Gentiloni és Donald Trump megerősítették elkötelezettségüket a terrorizmus és a szélsőségesség elleni küzdelemben, megoldást szorgalmaztak az ukrán válság, a közel-keleti és a szíriai béke, valamint az észak-afrikai helyzet rendezése érdekében. Gentiloni ismertette az Olaszország és Líbia között csütörtökön aláírt megállapodást, amelynek lényege az olaszországi partokra áramló illegális migráció megfékezése.

Az amerikai elnök közölte, hogy részt vesz a jelenleg Olaszország által vezetett G7- csoport májusban, a szicíliai Taorminában esedékes értekezletén. A római kormány korábbi tervei szerint erre a találkozóra Vlagyimir Putyin orosz elnök is meghívást kaphatna. Ez volt az első kapcsolatfelvétel Donald Trump és a római kormányt decembertől vezető Paolo Gentiloni között. Elődje, a decemberi népszavazás bukása után lemondott Matteo Renzi nyíltan a Demokrata Pártot támogatta az amerikai elnökválasztási kampányban.

MTI

Hozzászólások

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

A szívszorító történetet egy étteremtulajdonos osztotta meg, akit nagyon megérintett a férfi viselkedése.

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

A lakók úgy vélik, hogy ez már túlzás, mivel ők már így is több száz migránst fogadtak be.

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

Olaszországban egyre több kisváros akarja ezzel a módszerrel biztosítani a jövőjét.

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

A bevándorlót 20 perc műsorozás után a rendőrök szedték le a jármű tetejéről, feltehetően kábítószer hatása alatt volt.

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

A bevándorló nem tudta, hogy rossz emberrel kezdett ki és a végén ő húzta a rövidebbet.

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

A polgármestere a különleges akcióval szeretné megakadályozni, hogy a falu elnéptelenedjen.

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Az afrikai bevándorlók tovább próbálkoznak még a fagyos zord időben is, akár a hegyen keresztül.

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

A muszlim migráns ügyvédje segítségével fogalmazta meg a levelet, amelyet el is küldött.

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

A gambiai férfit azonban a rendőrség elfogta a tett elkövetése közben.

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

Róma belvárosában felvonuló migránsok anyagi segítséget és tartózkodási engedélyt is követeltek.

http://ujhazak.com