Bűnöző migránsok miatt lett elege Lampedusa polgármesterének

Lampedusán mostanra már betelt a pohár az odaérkező migránsok viselkedése miatt. Ezért a polgármester azt kérte a belügyminisztertől, hogy zárják be az ott működő hot-spot-okat, azaz regisztrációs központokat.



A polgármester, Salvatore Martello szerint ugyanis a migránsok veszélyeztetik a közbiztonságot és bűnöző életmódot folytatnak.

Martello június ót vezeti a 6 ezer lakosú szigetet és a hétvégén tartotta első sajtótájékoztatóját. Ezen kijelentette, hogy kérik a regisztrációs központ bezárását, mert „a hot spot semmire nem jó, csak Lampedusát veszélyezteti."



A polgármester arról beszélt, hogy a központban 180 tunéziai migráns van, akik szabadon elhagyhatják a tábort." Bűnöznek, lopnak, a presszókba járnak berúgni, az utcán a nőket molesztálják" – közölte.



Lampedusára a migránsok a nyolcvanas évek végétől érkeztek Észak-Afrikából.
A szigeten lévő bevándorlóközpontot 2015-ben vált regisztrációs központ. A kritikus időszakban 10 ezren is voltak a táborban, vagyis többen mint Lampedusa lakossága.
A központban sokszor előfordult tüntetés, gyújtogatás, ezért többször ki kellett üríteni és a migránsokat Olaszország más részeire vitték át.



Ferenc pápa első látogatása is Lampedusán volt még 2013. júniusában. A sziget előző polgármestere, Giusi Nicolini UNESCO-békedíjat kapott a migránsok befogadása miatt. Nicolini utódja kijelentésével kapcsolatban azt mondta, hogy Martello terrorizmust szít.

Forrás: origo.hu

Hozzászólások

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

A szívszorító történetet egy étteremtulajdonos osztotta meg, akit nagyon megérintett a férfi viselkedése.

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

A lakók úgy vélik, hogy ez már túlzás, mivel ők már így is több száz migránst fogadtak be.

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

Olaszországban egyre több kisváros akarja ezzel a módszerrel biztosítani a jövőjét.

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

A bevándorlót 20 perc műsorozás után a rendőrök szedték le a jármű tetejéről, feltehetően kábítószer hatása alatt volt.

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

A bevándorló nem tudta, hogy rossz emberrel kezdett ki és a végén ő húzta a rövidebbet.

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

A polgármestere a különleges akcióval szeretné megakadályozni, hogy a falu elnéptelenedjen.

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Az afrikai bevándorlók tovább próbálkoznak még a fagyos zord időben is, akár a hegyen keresztül.

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

A muszlim migráns ügyvédje segítségével fogalmazta meg a levelet, amelyet el is küldött.

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

A gambiai férfit azonban a rendőrség elfogta a tett elkövetése közben.

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

Róma belvárosában felvonuló migránsok anyagi segítséget és tartózkodási engedélyt is követeltek.

http://ujhazak.com