Costa Concordia - Eltávolodott Giglio szigetétől és Genova felé tart a hajóroncs

Már hat mérföldre elvontatták a Costa Concordia tengerjáró roncsát szerda délre a toscanai Giglio szigetétől, a vontatmány két csomós sebességgel Genova felé halad - közölte Franco Porcellacchia, a hajót birtokló Costa Crociere hajótársaság mérnöke.

ccA hajóroncs eltávolítását célzó művelet szerda hajnali hatkor kezdődött. A sziget partjainál 2012. január 13-án zátonyra futott hajó roncsát először megszabadították az ezt rögzítő acélhuzaloktól. Ezt követően a tengerjárót az eddigi pozíciójával ellentétes irányba fordították, hogy orrával tudják elvontatni. A hajóroncs elforgatása szemmel is jól követhető volt.

A Costa Concordiát Giglio partjairól egész tömeg követte figyelemmel. A sziget lakói és turisták tapssal és kendőket lobogtatva búcsúztak az óriás hajóroncstól. "A taps elsősorban azoknak szól, akik több mint egy éve dolgoznak a hajó elmozdításán" - hangoztatták Giglio lakosai. Úgy fogalmaztak, mostantól a sziget és a közeli tengerszakasz ismét az övék.

"A Costa Concordia elment, de a 2012. január 13-án történt tragédia emléke kitörölhetetlen" - mondta Pablo Lazaro Juan, a hajószerencsétlenség egyik spanyol túlélője, aki a Costa Concordia elvontatására érkezett Giglióra.
Az olasz parti őrség első jelentése szerint a Costa Concordia enyhe olajfoltot hagy maga után, de ez elenyésző mértékű. A vontatás olasz és nemzetközi vizeken történik.

Franco Gabrielli, az olasz polgári védelem vezetője úgy fogalmazott, hogy a Costa Concordia tragikus kalandja akkor ér véget, amikor megérkezik Genovába. Kijelentette, a Costa Concordia óriás roncsán több mint két éve folyó munka az olasz szaktudás dicsőségére válik. Hozzátette, soha nem felejtik el a hajószerencsétlenség 32 áldozatát. A mintegy háromszáz méter hosszú, több mint száztízezer tonna súlyú hajóroncsot két vontatóhajó húzza a genovai kikötőhöz tartozó Voltri hajógyáraiba, ahol szétszedik.

A Giglio és Genova közötti kevesebb mint háromszáz kilométeres távolságot a Costa Concordia 4-5 nap alatt teszi meg. A hajó roncsát további tizenöt kisebb hajó kíséri a tengerjáróról leszakadó darabok és esetleges szennyeződések összegyűjtése érdekében.

MTI

Hozzászólások

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

A szívszorító történetet egy étteremtulajdonos osztotta meg, akit nagyon megérintett a férfi viselkedése.

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

A lakók úgy vélik, hogy ez már túlzás, mivel ők már így is több száz migránst fogadtak be.

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

Olaszországban egyre több kisváros akarja ezzel a módszerrel biztosítani a jövőjét.

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

A bevándorlót 20 perc műsorozás után a rendőrök szedték le a jármű tetejéről, feltehetően kábítószer hatása alatt volt.

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

A bevándorló nem tudta, hogy rossz emberrel kezdett ki és a végén ő húzta a rövidebbet.

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

A polgármestere a különleges akcióval szeretné megakadályozni, hogy a falu elnéptelenedjen.

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Az afrikai bevándorlók tovább próbálkoznak még a fagyos zord időben is, akár a hegyen keresztül.

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

A muszlim migráns ügyvédje segítségével fogalmazta meg a levelet, amelyet el is küldött.

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

A gambiai férfit azonban a rendőrség elfogta a tett elkövetése közben.

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

Róma belvárosában felvonuló migránsok anyagi segítséget és tartózkodási engedélyt is követeltek.

http://ujhazak.com