Elveszítette polgármesteri posztjainak felét az olasz kormánypárt

Polgármesteri posztjainak felét elveszítette a hét végi olaszországi önkormányzati választásokon a Matteo Renzi miniszterelnök vezette balközép Demokrata Párt (PD), a választások teljesen átrajzolták az olasz városok politikai hovatartozását - írta keddi elemzésében a Corriere della Sera című olasz napilap.

A PD 45 polgármesteri széket szerzett a korábbi 90 helyett. A Silvio Berlusconi vezette jobbközép koalíciónak sikerült megtartania eddigi 34 polgármesterét.

választás

Az önkormányzati választásokon első alkalommal induló ellenzéki 5 Csillag Mozgalom (M5S) ugyanakkor húsz városban indult és ebből 19-ben nyert, köztük a főváros Rómában és Torinóban. A számítások szerint a megszerzett városokban az M5S korábban 650 ezresre becsült szavazótábora a kétszeresére erősödött.

A kormánykoalíciót vezető PD-hez közeli La Repubblica is úgy értékelte, hogy az önkormányzati megmérettetés teljesen átalakította az olasz politika megszokott rendjét. A balközép mindenekelőtt Olaszország északi részén veszített állásaiból, ahol a jobbközép választói a második fordulóban az M5S jelöltjét támogatták a PD politikusaival szemben.

Elemzők szerint a mostani választásokkal hárompólusú vált a hagyományosan kétpólusú olasz politikai szintér. Megerősítést nyert az is, hogy a jobbközép választók az öregedő Silvio Berlusconi politikai utódját nem a Matteo Salvini vezette Északi Ligában látják, hanem a civil kezdeményezésből lett 5 Csillag Mozgalomban.

"Matteo Renzi meséje véget ért, már nem számít az olasz politika Midász királyának, aki arannyá változtat és megnyer mindent, amihez csak hozzáér" - írta a Corriere della Sera. Hangsúlyozta, hogy az M5S olyan egyszerű jelszavak hangoztatásával nyert, mint a "becsületesség és az egyszerűség", amelyet a fennálló politikai rendszer elleni szembeállással ötvözött.

A napilap ugyanakkor hozzátette, hogy az olaszországi választási hagyományban alacsonynak számító 50,54 százalékos részvételi arány megerősítette, hogy "egyetlen erő sem képes visszafordítani az urnáktól való távolmaradást (...) miközben Olaszország komolyabb és minőségibb politikai kínálatra vár".

A Beppe Grillo humorista alapította M5S az utcákon tiltakozó polgári elégedetlenségi mozgalomból "polgári" párttá alakult át. Az M5S győztes polgármestereinek életkora átlagosan 39 év: diplomások, házasságban élnek, több gyermekesek - vázolta a párt arculatát a Corriere, hangsúlyozva, hogy az M5S esetleges miniszterelnök-jelöltje a 29 éves Luigi Di Maio, a római képviselőház alelnöke.

A napilap hozzátette, hogy az M5S számára az olasz városok vezetése "a valósággal való szembesülés igazi pillanata": a közvélemény elvárása ugyanis velük szemben minden korábbinál magasabb.

Huszonhárom évig tartó balközép kormányzás után Torino is az M5S kezére került: a 66 éves Piero Fassino PD-politikust, aki az utóbbi öt évben vezette a várost, a 32 éves Chiara Appendino váltotta le. Fassino a La Repubblica oldalain arra szólította fel Matteo Renzit, hogy adja át a PD főtitkári székét, amelyet több mint két és fél éve a miniszterelnöki tisztséggel együtt tölt be.

A jobbközép Il Giornale elemzése szerint az euroszkeptikus M5S szavazói a "negyvenévesen koravén" Matteo Renzi által képviselt "régi európai politikára" mondtak nemet. Miközben Nagy Britanniában a Brexit eredményét várják, Itáliában a választók igent mondtak a "Renxit"-re, vagyis Renzi távozására - vélte a lap.

Az olasz sajtó egyöntetűen hangsúlyozza, hogy a Matteo Renzi szorgalmazta és tavaly hatályba lépett új olasz választási törvénnyel (Italicum) egy esetleges előre hozott parlamenti választáson az M5S könnyűszerrel kormánytöbbséget szerezhet szövetségesek nélkül is. A törvényt eredetileg Matteo Renzi a PD-re szabta, nem számolva azzal, hogy a politikai erőviszonyok gyorsan megváltozhatnak.

MTI

Hozzászólások

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

A szívszorító történetet egy étteremtulajdonos osztotta meg, akit nagyon megérintett a férfi viselkedése.

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

A lakók úgy vélik, hogy ez már túlzás, mivel ők már így is több száz migránst fogadtak be.

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

Olaszországban egyre több kisváros akarja ezzel a módszerrel biztosítani a jövőjét.

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

A bevándorlót 20 perc műsorozás után a rendőrök szedték le a jármű tetejéről, feltehetően kábítószer hatása alatt volt.

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

A bevándorló nem tudta, hogy rossz emberrel kezdett ki és a végén ő húzta a rövidebbet.

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

A polgármestere a különleges akcióval szeretné megakadályozni, hogy a falu elnéptelenedjen.

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Az afrikai bevándorlók tovább próbálkoznak még a fagyos zord időben is, akár a hegyen keresztül.

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

A muszlim migráns ügyvédje segítségével fogalmazta meg a levelet, amelyet el is küldött.

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

A gambiai férfit azonban a rendőrség elfogta a tett elkövetése közben.

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

Róma belvárosában felvonuló migránsok anyagi segítséget és tartózkodási engedélyt is követeltek.

http://ujhazak.com