Giorgio Napolitano államfő év végén bejelenti lemondását az olasz sajtó szerint

Olaszországban megindult a találgatás a köztársasági elnök utódjának személyéről, miután az olasz sajtó olyan értesüléseket tett közzé, amelyek szerint a második mandátumát teljesítő 89 éves Giorgio Napolitano államfő az év végén bejelenti, hogy távozik tisztségéből.

bA Corriere della Sera olasz napilap vasárnapi száma szerint Giorgio Napolitano decemberben bejelenti lemondását és január első felében távozik tisztségéből. Olaszország következő köztársasági elnökét a római parlamentnek kell megválasztania.

Az olasz sajtó szerint a jövő áprilisban kilencvenedik évét betöltő Napolitano elfáradt. A La Repubblica balközép napilap úgy tudja, a köztársasági elnök az Olaszország által jelenleg betöltött soros európai uniós elnökségi félév végére időzítené távozását.

Giorgio Napolitano december 31-én este, az olaszokhoz intézett szokásos év végi beszédében jelenthetné be lemondását. A La Stampa szerint nincsen pontos dátuma az államfő tervezett távozásának, de ha jövő tavasszal előrehozott választások is lesznek, Napolitano még ezek előtt lemond tisztségéről.

Giorgio Napolitanót 2006-ban választotta meg államfőnek az olasz parlament. Az Olaszországban hét évre szóló elnöki mandátum lejártakor, 2013 áprilisában azonban a parlamenti pártok nem találtak a többség által támogatott másik államfőjelöltet, így Giorgio Napolitano újabb hétéves mandátumot kapott. Megválasztásakor ugyanakkor hangsúlyozta, hogy előrehaladott kora miatt nem lesz képes a mandátum teljes időtartamát kitölteni.
Az elnöki palota nem kommentálta az államfő távozásáról szóló híreket.

Matteo Renzi miniszterelnök kijelentette, nem hisz a “pletykáknak”. A kormányfő hozzátette: Giorgio Napolitano “Olaszország garanciája” .

A lehetséges utódok nevének találgatása máris megkezdődött. Az államfőjelöltek között szerepelnek Romano Prodi és Giuliano Amato volt olasz kormányfők, Piercarlo Padoan jelenlegi pénzügyminiszter és Roberta Pinotti védelmi miniszter is. Az olasz jobbközépet vezető Silvio Berlusconi szerint a baloldali Giorgio Napolitano több mint nyolcéves regnálását követően a jobbközép által is támogatott utódot kell választani.

Az eddig az itáliai belpolitikai stabilitás garanciájának tartott Giorgio Napolitano távozása megfosztaná Matteo Renzi balközép miniszterelnököt eddigi első számú szövetségesétől. 2006 óta Napolitano képviselte a kontinuitást a belpolitikai káosz elkerülését biztosítva, miközben öt kormányfő váltotta egymást.

MTI

Hozzászólások

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

A szívszorító történetet egy étteremtulajdonos osztotta meg, akit nagyon megérintett a férfi viselkedése.

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

A lakók úgy vélik, hogy ez már túlzás, mivel ők már így is több száz migránst fogadtak be.

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

Olaszországban egyre több kisváros akarja ezzel a módszerrel biztosítani a jövőjét.

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

A bevándorlót 20 perc műsorozás után a rendőrök szedték le a jármű tetejéről, feltehetően kábítószer hatása alatt volt.

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

A bevándorló nem tudta, hogy rossz emberrel kezdett ki és a végén ő húzta a rövidebbet.

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

A polgármestere a különleges akcióval szeretné megakadályozni, hogy a falu elnéptelenedjen.

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Az afrikai bevándorlók tovább próbálkoznak még a fagyos zord időben is, akár a hegyen keresztül.

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

A muszlim migráns ügyvédje segítségével fogalmazta meg a levelet, amelyet el is küldött.

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

A gambiai férfit azonban a rendőrség elfogta a tett elkövetése közben.

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

Róma belvárosában felvonuló migránsok anyagi segítséget és tartózkodási engedélyt is követeltek.

http://ujhazak.com