Illegális bevándorlás - Bolognai érsek: nem minden plébánia képes bevándorlókat befogadni

Egyes olaszországi plébániák számára lehetetlenség megnyitni kapuikat a bevándorlók előtt Ferenc pápa felszólítása szerint - jelentette ki Carlo Caffarra az olaszországi Bologna városának érseke, aki a többi esetben is kizárólag a plébánosok által ismert és regisztrált bevándorlókat fogadná be.

Carlo Caffarra körlevélben adott útmutatást a hozzá tartózó plébániáknak, hogy miként valósítsák meg a gyakorlatban az egyházfő felhívását az Olaszországba érkezett bevándorlók befogadása érdekében. Ferenc pápa szeptember 6-án arra szólította fel egyházát, hogy a plébániák és más egyházi intézmények bevándorlókat fogadjanak be. Azt is mondta, hogy az a templom, amely nem nyitja meg kapuit, nem nevezhető templomnak, hanem múzeumnak.

400_F_1083317_bt8eRbud5Xmx78eJ6cHwbGYDs2hMVo

A Corriere della Sera olasz napilap vasárnapi számában idézett érseki levél azonban feltételekhez köti a bevándorlók befogadását. A bolognai egyházat 2003 óta vezető Caffarra bíboros úgy fogalmaz, hogy Ferenc pápa kérésének megvalósításához "improvizáció" helyett "rendezett cselekvésre" van szükség.

Az olasz érsek szerint nem mindegyik plébániának áll módjában a rászorulókat befogadni és ilyenkor "fájdalommal tudomásul kell venni" a befogadás lehetetlenségét. A bíboros hangsúlyozta, hogy a papokat sem lehet teljesen egyedül hagyni: ha a parókia nem képes a befogadásra, a plébániához tartozó közösségnek kell segítenie.

Carlo Caffarra hozzátette, hogy a plébániákon nem az éppen Olaszországba érkezett menekülteket kell elhelyezni, azoknak először az olasz befogadó-állomásokra kell menniük. A plébániáknak a már regisztrált és az adott plébános által már ismert bevándorlókat kell befogadni, egyéneket vagy családokat. Éppen ezért a bevándorlók egyházi befogadása "elkerülhetetlenül lassú és megfontolt lesz". Az érsek azt is hangsúlyozta, hogy "igazi" befogadást kell adni, ami szerinte az integráció lehetőségét is jelenti.

Az északkelet-olasz Savona közelében levő egyik kistelepülés plébánosa egy nyilatkozatban azt hangoztatta, hogy inkább felgyújtja a parókiát, minthogy bevándorlókat fogadjon be. Később mérsékelte kijelentését, hangsúlyozva, hogy a plébániáján már egy rászoruló olasz családnak teremtettek otthont, de ennél többre sem hely, sem anyagi lehetőség nincsen.

Angelo Bagnasco, az olasz püspöki kar (Cei) elnöke Ferenc pápa felhívását követően úgy nyilatkozott, hogy ha a több mint 27 ezer olaszországi plébánia mindegyike befogad egy bevándorló-családot, több mint százezer embernek tudnak segíteni.

MTI

Hozzászólások

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

A szívszorító történetet egy étteremtulajdonos osztotta meg, akit nagyon megérintett a férfi viselkedése.

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

A lakók úgy vélik, hogy ez már túlzás, mivel ők már így is több száz migránst fogadtak be.

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

Olaszországban egyre több kisváros akarja ezzel a módszerrel biztosítani a jövőjét.

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

A bevándorlót 20 perc műsorozás után a rendőrök szedték le a jármű tetejéről, feltehetően kábítószer hatása alatt volt.

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

A bevándorló nem tudta, hogy rossz emberrel kezdett ki és a végén ő húzta a rövidebbet.

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

A polgármestere a különleges akcióval szeretné megakadályozni, hogy a falu elnéptelenedjen.

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Az afrikai bevándorlók tovább próbálkoznak még a fagyos zord időben is, akár a hegyen keresztül.

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

A muszlim migráns ügyvédje segítségével fogalmazta meg a levelet, amelyet el is küldött.

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

A gambiai férfit azonban a rendőrség elfogta a tett elkövetése közben.

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

Róma belvárosában felvonuló migránsok anyagi segítséget és tartózkodási engedélyt is követeltek.

http://ujhazak.com