Illegális bevándorlás - Olaszország északkeleti határán migránsáradatra készülnek

Horvátország és Szlovénia irányából jelentős számú bevándorló érkezését várják az északkelet-olaszországi határtérség tartományaiban is, ahol megkezdődött felkészülés az esetleges emberáradat fogadására.

Angelino Alfano olasz belügyminiszter hétfőre sürgősséggel értekezletet hívott össze a határ menti térségek rendőrségi és más hatósági vezetőivel. Jelen lesznek az olasz-francia és az olasz-svájci határszakaszok idegenrendészeti képviselői éppúgy, mint a migrációtól jelenleg inkább érintett keletolasz határtérségeké.

2

Korábbi olasz hatósági nyilatkozatokból kiderült, a római kormány attól tart, hogy az európai uniós tagállamok egymás utáni határlezárásai után ismét Itália irányába tolódhat vissza a migráció útvonala, de a bevándorlók most már Olaszországból sem tudnak majd továbbmenni más európai országba.

Készültség lépett már életbe az Ausztriával és Szlovéniával határos Friuli-Venezia Giuliában, amelytől nincsen messze Horvátország sem. Az Il Sole24Ore olasz gazdasági napilap vasárnapi jelentése szerint az 1,2 millió lakosú Friuliban minden készen áll a bevándorlók befogadására. A tervek szerint nemcsak a befogadó állomásokra irányítják őket, hanem szükség esetén az eddigi gyakorlat szerint a tartomány területén szétosztva kaszárnyákban, szállodákban és üres lakásokban is elszállásolják őket.

Friuli rendőrsége júniustól a szlovén és osztrák határellenőrzési szervekkel aktívan együttműködik a közös határ felügyeletében. Ausztria szeptember 15-től ideiglenes határellenőrzést vezetett be újra az emberkereskedők kiszűrésére.

MTI

Hozzászólások

Migráns dzsungel kezd létrejönni az olasz-francia határon is - fotók

Migráns dzsungel kezd létrejönni az olasz-francia határon is - fotók

Ventimiglia városánál több száz migráns ragadt, miután a határokat lezárták.

75 ezer migránsnak ad állami lakást és munkahelyet az olasz kormány

75 ezer migránsnak ad állami lakást és munkahelyet az olasz kormány

Olaszország súlyos helyzetben van a bevándorlók miatt, akikre mégis milliókat költ.

Migránsok többségének menedékkérelmét ezért utasították el az olasz hatóságok

Migránsok többségének menedékkérelmét ezért utasították el az olasz hatóságok

Olaszországban a benyújtott menedékkérelmek 60 százaléka nem járt sikerrel.

Abszurd dolgot jelentett ki az erőszakoskodó migránsokról egy olasz ügyvédnő

Abszurd dolgot jelentett ki az erőszakoskodó migránsokról egy olasz ügyvédnő

Az olasz ügyvédnő védelmébe vette az olasz tengerparton erőszakoskodó afrikai migránsokat.

Bűnöző migránsok miatt lett elege Lampedusa polgármesterének

Bűnöző migránsok miatt lett elege Lampedusa polgármesterének

Lampedusán a polgármester a regisztrációs központ bezárását kérte a tarthatatlan állapotok miatt.

800 illegális migránst lakoltattak ki egy irodaházból Rómában

800 illegális migránst lakoltattak ki egy irodaházból Rómában

Olaszországban tarthatatlan állapotok alakultak ki az oda érkezett több mint 600 ezer migráns miatt.

Kisgyerekes migráns családokat küldenének vissza a németek

Kisgyerekes migráns családokat küldenének vissza a németek

Németország azt tervezi, hogy visszaküldi a kisgyerekes menekültcsaládokat Olaszországba.

Migránsok fogják alkotni Olaszország népességének közel felét?

Migránsok fogják alkotni Olaszország népességének közel felét?

A kutatók szerint évtizedek alatt demográfiai változás várható a migránsok javára.

Migránsok miatti áldatlan állapotoktól szenvednek több olasz kisváros lakói

Migránsok miatti áldatlan állapotoktól szenvednek több olasz kisváros lakói

Conetta kisváros élete is felborult, mióta a bevándorlók a szomszédba költöztek.

Mégis életben van a veronai buszbaleset egyik sofőrje! – vádat emeltek ellene

Mégis életben van a veronai buszbaleset egyik sofőrje! – vádat emeltek ellene

Az ANSA szerint életben van az egyik sofőr, de eddig nem tudták azonosítani.

http://ujhazak.com