Iraki lázadás - Az olasz külügyminiszter az Európai Unió fellépését kérte

Az európai unió külügyminiszteri tanácsának összehívását kérte Federica Mogherini olasz külügyminiszter hétfőn Catherine Ashtontól az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjétől az Irakban, valamint a Gázai-övezetben és Líbiában kialakult helyzet politikai rendezése érdekében.

euFederica Mogherini az olasz közszolgálati rádióban jelentette be, hogy levelet írt Catherine Ashtonnak, amelyben a külügyminiszteri tanács összehívását kezdeményezte.

A Külügyek Tanácsának témája Irak, a Gázai-övezet és Líbia lenne - hangsúlyozta Federica Mogherini, akit a római kormány július végén az Európai Bizottság következő kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének, vagyis Ashton utódjának jelölt.

Jelenleg Olaszország tölti be az EU félévente változó elnökségének tisztségét.
"Irakban politikai megoldást kell találni, új regionális egyensúly kialakításával az egész közel-keleti térségben" - fogalmazott az olasz külügyminiszter. Hozzátette: Irak stabilizálásában Törökország, Irán, Szaúd-Arábia nyújthat segítséget.

A Külügyek Tanácsa, amelynek Catherine Ashton az elnöki tisztségét is betölti, határozza meg és hajtja végre az EU kül- és biztonságpolitikáját, amely érinti a kereskedelmet, a fejlesztési együttműködést és a humanitárius segítségnyújtást is. A tanács ülésein a külügyminiszterek mellett a védelmi és a kereskedelmi, gazdasági tárcák vezetői is részt vehetnek.

Federica Mogherini kijelentette: meg kell állítani az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) csapatait. Ezért Olaszország beavatkozást mérlegel Irak északi részén. Federica Mogherini úgy fogalmazott, nem a szó szoros értelmében vett katonai beavatkozás lenne, hanem "az iraki Kurdisztán autonóm kormánya katonai fellépésének támogatása". Ezen kívül az Olaszország kezdeményezte fellépés érintené a civil lakosság segítését, valamint humanituárius folyosók megnyitását is.

Az olasz külügyminiszter elmondta, hogy Roberta Pinotti olasz védelmi miniszter nemzetközi konzultációba kezdett. Federica Mogherini vasárnap közölte, hogy telefonon tárgyalt Maszúd Barzánival, az észak-iraki kurd autonóm régió elnökével¸ aki nemcsak a polgári lakosság megsegítésében kérte Olaszország segítségét. "A nemzetközi közösség teljes mozgósítására van szükség" - hangoztatta Mogherini.

Korábban az olasz külügyminisztérium aggodalmának adott hangot az iraki keresztény lakosságot ért üldöztetés és bűncselekmények miatt. A tárca jelezte: támogatja Barack Obama amerikai elnöknek azt a döntését, hogy az Egyesült Államok légi csapásokat mér az Iszlám Állam harcosainak állásaira.

MTI

Hozzászólások

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

A szívszorító történetet egy étteremtulajdonos osztotta meg, akit nagyon megérintett a férfi viselkedése.

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

A lakók úgy vélik, hogy ez már túlzás, mivel ők már így is több száz migránst fogadtak be.

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

Olaszországban egyre több kisváros akarja ezzel a módszerrel biztosítani a jövőjét.

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

A bevándorlót 20 perc műsorozás után a rendőrök szedték le a jármű tetejéről, feltehetően kábítószer hatása alatt volt.

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

A bevándorló nem tudta, hogy rossz emberrel kezdett ki és a végén ő húzta a rövidebbet.

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

A polgármestere a különleges akcióval szeretné megakadályozni, hogy a falu elnéptelenedjen.

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Az afrikai bevándorlók tovább próbálkoznak még a fagyos zord időben is, akár a hegyen keresztül.

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

A muszlim migráns ügyvédje segítségével fogalmazta meg a levelet, amelyet el is küldött.

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

A gambiai férfit azonban a rendőrség elfogta a tett elkövetése közben.

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

Róma belvárosában felvonuló migránsok anyagi segítséget és tartózkodási engedélyt is követeltek.

http://ujhazak.com