Iszlám Állam - Renzi: határozott beavatkozásra van szükség Szíriában és Irakban

Nagyobb elszántsággal kell fellépni Szíriában és Irakban, és erről a walesi Newportban csütörtökön kezdődő NATO-csúcson döntés születhet - nyilatkozta Matteo Renzi olasz miniszterelnök szerdán az RTL olasz kereskedelmi rádióadónak.

natoA kormányfő kijelentette: a NATO-ban tudatosulnia kell annak, hogy a Szíriában és Irakban zajló népirtás elfogadhatatlan. "Minél határozottabban kell cselekedni. Remélem, hogy a NATO-csúcson már csütörtökön vagy pénteken ebbe az irányba mutató jelzés születik" - mondta Matteo Renzi.

"Egy újságíró lefejezése vagy egy nő megerőszakolása láttán nem fordíthatjuk el a fejünket" - jelentette ki az olasz miniszterelnök. Hozzátette: Európa és Olaszország az emberi szabadság képviselői, és ebből a szempontból nem kizárólag a szabályok és a paraméterek számítanak. "A civilizáció világítótornyai vagyunk, ne dobjuk el értékeinket!" - hangsúlyozta.

Matteo Renzi hangsúlyozta, hogy Európa körül, Ukrajnától Líbiáig is jelentős a feszültség. Azt viszont túlzásnak nevezte, hogy a harmadik világháború kezdődött volna el, ahogyan ezt korábban Ferenc pápa és az ukrán védelmi miniszter is hangoztatta.

MTI

Hozzászólások

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

A szívszorító történetet egy étteremtulajdonos osztotta meg, akit nagyon megérintett a férfi viselkedése.

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

A lakók úgy vélik, hogy ez már túlzás, mivel ők már így is több száz migránst fogadtak be.

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

Olaszországban egyre több kisváros akarja ezzel a módszerrel biztosítani a jövőjét.

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

A bevándorlót 20 perc műsorozás után a rendőrök szedték le a jármű tetejéről, feltehetően kábítószer hatása alatt volt.

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

A bevándorló nem tudta, hogy rossz emberrel kezdett ki és a végén ő húzta a rövidebbet.

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

A polgármestere a különleges akcióval szeretné megakadályozni, hogy a falu elnéptelenedjen.

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Az afrikai bevándorlók tovább próbálkoznak még a fagyos zord időben is, akár a hegyen keresztül.

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

A muszlim migráns ügyvédje segítségével fogalmazta meg a levelet, amelyet el is küldött.

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

A gambiai férfit azonban a rendőrség elfogta a tett elkövetése közben.

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

Róma belvárosában felvonuló migránsok anyagi segítséget és tartózkodási engedélyt is követeltek.

http://ujhazak.com