Megkezdődött minden idők legnagyobb római maffiapere

Politikusok, vállalkozók, az olasz szervezett bűnözés és egykori terrorista csoportok tagjai is a vádlottak padján ülnek a római bíróságon csütörtökön kezdődött perben, amely az olasz főváros utóbbi éveinek korrupciós ügyeire kíván fényt deríteni.

A sajtóban Mafia Capitale elnevezésű per az eddigi legnagyobb szabású bírósági eljárás, amelyet Rómában valaha is rendeztek. A szicíliai maffia-pereket idézi, valamint a kilencvenes években a milánói ügyészség által folytatott Tiszta Kezek korrupció ellenes vizsgálatot.

000

Negyvenhat vádlott, több mint száz tanú, ennél is több ügyvéd, száz akkreditált olasz és külföldi újságíró, köztük több mint harminc televízió követi a római maffia-per tárgyalásait, amelyekből jövő nyárig százharmincat ütemeztek. A következő tárgyalástól a per a Rebibbia római börtön bunkertermében zajlik.

Az olasz főváros politikai és vállalkozói életét teljesen behálózó korrupcióra tavaly decemberben az első számú vádlott, az ügyészség szerint a Mafia Capitale szervezetét irányító Massimo Carminati letartóztatásával derült fény.

A múltban szélsőjobboldali terrorista csoportokhoz és a Rómát a nyolcvanas években uraló Magliana-bűnbandához tartozó, valamint a dél-olasz szervezett bűnözéshez is kötődő Carminati tartotta kézben és irányította az olasz főváros közbeszerzési pályázatainak forrásait.

Jobbkeze a szintén büntetett előéletű, gyilkosságért is elítélt Salvatore Buzzi volt, aki az általa vezetett számos római szövetkezeten keresztül jutott állami támogatásokhoz.

Az olasz rendőrség több ezer telefonbeszélgetést hallgatott le Massimo Carminati és vele együttműködő vagy általa megfenyegetett politikusok és vállalkozók között. A jelenleg a legmagasabb biztonsági szintű olasz börtönben őrzött Massimo Carminati több alkalommal is azzal dicsekedett, hogy ő Róma ura.

A Carminati-Buzzi irányította bűnszervezethez tartozott Franco Panzironi a római köztisztasági hivatal (Ama) letartóztatott volt elnöke is. A szervezet többek között eltulajdonította azokat a közbeszerzési forrásokat, amelyeket fiktív szövetkezeteken keresztül az illegális bevándorlók befogadó-állomásai számára nyertek. A maffia-perben tanúként hallgatják meg Gianni Alemanno volt római főpolgármestert.

A hatóságok szerint a Mafia Capitale milliárdokat lopott ki a főváros kasszájából. Rómának nem maradt pénze sem a hulladék eltakarításra, sem a tömegközlekedésre: a káosz uralta római helyzet miatt mondott le október végén Ignazio Marino római főpolgármester. Az olasz főváros "rendbetételét" a kormány Franco Gabrieli prefektusra és a november elsején kinevezett Francesco Paolo Tronca kormánybiztosra bízta, aki eddig Milánó prefektusa volt.

MTI

Hozzászólások

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

A szívszorító történetet egy étteremtulajdonos osztotta meg, akit nagyon megérintett a férfi viselkedése.

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

A lakók úgy vélik, hogy ez már túlzás, mivel ők már így is több száz migránst fogadtak be.

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

Olaszországban egyre több kisváros akarja ezzel a módszerrel biztosítani a jövőjét.

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

A bevándorlót 20 perc műsorozás után a rendőrök szedték le a jármű tetejéről, feltehetően kábítószer hatása alatt volt.

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

A bevándorló nem tudta, hogy rossz emberrel kezdett ki és a végén ő húzta a rövidebbet.

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

A polgármestere a különleges akcióval szeretné megakadályozni, hogy a falu elnéptelenedjen.

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Az afrikai bevándorlók tovább próbálkoznak még a fagyos zord időben is, akár a hegyen keresztül.

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

A muszlim migráns ügyvédje segítségével fogalmazta meg a levelet, amelyet el is küldött.

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

A gambiai férfit azonban a rendőrség elfogta a tett elkövetése közben.

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

Róma belvárosában felvonuló migránsok anyagi segítséget és tartózkodási engedélyt is követeltek.

http://ujhazak.com