Migránsok többségének menedékkérelmét ezért utasították el az olasz hatóságok
Minderről az olasz Corriere della Sera napilap számolt be, mely szerint az országban tavaly benyújtott menedékkérelmek 60 százaléka került elutasításra.
Az ok pedig egyszerű, kiderült, hogy a menekültek gazdasági bevándorlók voltak. Egyelőre senkit sem toloncoltak ki az országból azután sem, hogy elutasították a menedékkérelmét.
Az olasz belügyminisztérium adatai alapján a tavaly érkezett 181 ezer migráns közül 123 ezren nyújtottak be menedékkérelmet. Ezeknek azonban a többségét elutasították, mivel olyanok adták be, akik a jobb megélhetés miatt érkeztek az országba.
A 2016-os évben egyébként az Olaszországba érkezett migránsok közül 47 százalékkal többen kértek menekültstátuszt, mint 2015-ben.
Az olaszok 2016-ban 2 milliárd eurót költöttek arra, hogy partra szállítsák a gazdasági bevándorlókat, majd pedig az országban azonosítsák és elszállásolják őket, majd pedig elbírálják a benyújtott kérelmeket.
A lap szerint az elutasított menedékkérelmek ellenére a migránsok még mindig az országban vannak.
A migránsok közül a legtöbben Nigériából, Eritreából és Bangladesből jönnek Olaszországba, több mint 80 százalékban férfiak.
Forrás: 888.hu

Hozzászólások