Milánó városa támogatja a menekülteket befogadókat

Havi négyszáz euró (több mint 120 ezer forint) anyagi támogatást nyújt Milánó önkormányzata az Olaszországban menekültként tartózkodó bevándorlókat befogadóknak. Az Északi Liga pártja tiltakozik.

A menekülteket befogadni kész milánóiak jelentkezését január 15-ig várják.

m

Feltétel, hogy a befogadó olasz állampolgár Milánó területén lakjon és a menekülteknek külön berendezett szobát tudjon biztosítani ehhez tartozó fürdőszobával. Az önkormányzati pályázat szerint elsősorban milánói családok jelentkezését várják.

A menekülteknek legalább hat hónapig kell szállást és ellátást biztosítani, ez az időszak azonban meg is hosszabbítható.

Ennek fedezésére a milánói önkormányzat minden bevándorló után legalább havi 300 eurót folyósít a menekülteket befogadóknak, amely 400 euróig emelhető. A bevándorlókat befogadó olaszokat kétnapos képzésben részesítik.

A Giuliano Pisapia - a balközép kormánypárt, a Demokrata Párt (PD) politikusa - vezette milánói önkormányzat kezdeményezése az ellenzéki pártok azonnali reakcióját váltotta ki. Matteo Salvini, az Északi Liga vezetője Facebook-profilján az anyagi nehézségekkel küszködő olaszok iránti "rasszizmusnak" nevezte, hogy a költségvetés forrásait a bevándorlókra fordítják.

A tavaszi polgármesteri választásra készülő PD kampányfogásáról beszélt a jobboldali Olasz Testvérek (FdI), a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) szerint pedig a római kormány az olaszokat terheli a migráció megoldatlan problémájával.

A menekültekre szánt pénzt a belügyminisztérium és az Olaszországban menekültkérelemért folyamadó bevándorlókat segítő országos szolgálat (Sprar) biztosítja. Tavaly Olaszországban több mint 60 ezren nyújtottak be menekültkérelmet. A kérelmek elbírálása általában fél évet vesz igénybe.

MTI

Hozzászólások

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

A szívszorító történetet egy étteremtulajdonos osztotta meg, akit nagyon megérintett a férfi viselkedése.

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

A lakók úgy vélik, hogy ez már túlzás, mivel ők már így is több száz migránst fogadtak be.

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

Olaszországban egyre több kisváros akarja ezzel a módszerrel biztosítani a jövőjét.

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

A bevándorlót 20 perc műsorozás után a rendőrök szedték le a jármű tetejéről, feltehetően kábítószer hatása alatt volt.

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

A bevándorló nem tudta, hogy rossz emberrel kezdett ki és a végén ő húzta a rövidebbet.

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

A polgármestere a különleges akcióval szeretné megakadályozni, hogy a falu elnéptelenedjen.

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Az afrikai bevándorlók tovább próbálkoznak még a fagyos zord időben is, akár a hegyen keresztül.

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

A muszlim migráns ügyvédje segítségével fogalmazta meg a levelet, amelyet el is küldött.

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

A gambiai férfit azonban a rendőrség elfogta a tett elkövetése közben.

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

Róma belvárosában felvonuló migránsok anyagi segítséget és tartózkodási engedélyt is követeltek.

http://ujhazak.com