Olasz EU-elnökség - Renzi: Európának erőre és szenvedélyre van szükség

Erős olasz elnökséget ígért az erős Európai Unióban Matteo Renzi olasz miniszterelnök pénteken Rómában, amikor a soros olasz uniós elnökség kezdetén José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét fogadta.

rnMatteo Renzi a José Manuel Barrosóval tartott sajtótájékoztatón elmondta, a féléves olasz uniós elnökség célja az, hogy reményt, szenvedélyt és lelkesedést adjon az európai polgároknak. Az olasz miniszterelnök kifejtette, a következő hat hónapban Itália azon fog dolgozni, hogy Európa megváltozzon, vagyis közelebb kerüljön polgárai igényeihez. Másrészt Olaszország uniós elnökként “be akarja bizonyítani, mire képes”. Matteo Renzi azt is megjegyezte: Európa nem csak szabályokból áll, a közös európai értékek legalább ugyanennyire jelentősek.

José Manuel Barroso azt hangsúlyozta, hogy Európának szüksége van az olasz miniszterelnök szenvedélyére. Kiemelte azt is, hogy befektetés nélkül nincsen gazdasági növekedés, és gazdasági növekedés nélkül nincsen lehetőség a munkahelyteremtésre. Az Európai Bizottság elnöke latinul hozzátette, pacta sunt servanda, vagyis az EU megállapodásait és szabályait a tagállamoknak tiszteletben kell tartani. Barroso külön említette a stabilitási paktum előírásait.

Barroso köszönetet mondott az olasz népnek, az olasz hatóságoknak és az olasz haditengerészetnek az illegális bevándorlók segítéséért és befogadásáért. Az Európai Bizottság elnöke úgy fogalmazott, az olaszok több ezer illegális bevándorló életét mentik meg.

Matteo Renzi bejelentette, hogy az Észak-Afrika és az olasz partok közötti Mare Nostrum olasz katonai-humanitárius misszió folytatódik. Renzi elmondta: a dél-olasz partokra érkező illegális bevándorlók 95 százaléka Líbiából kel útra, ezért Róma elsősorban a líbiai hatóságokkal keres közös megoldást a migráció megfékezésére.
A sajtótájékoztatón José Manuel Barroso azt is felidézte: amikor 2010-ben találkozott az akkor még firenzei polgármester Matteo Renzivel, már akkor megjósolta, hogy Renziből olasz miniszterelnök lesz.

MTI

Hozzászólások

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

A szívszorító történetet egy étteremtulajdonos osztotta meg, akit nagyon megérintett a férfi viselkedése.

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

A lakók úgy vélik, hogy ez már túlzás, mivel ők már így is több száz migránst fogadtak be.

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

Olaszországban egyre több kisváros akarja ezzel a módszerrel biztosítani a jövőjét.

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

A bevándorlót 20 perc műsorozás után a rendőrök szedték le a jármű tetejéről, feltehetően kábítószer hatása alatt volt.

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

A bevándorló nem tudta, hogy rossz emberrel kezdett ki és a végén ő húzta a rövidebbet.

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

A polgármestere a különleges akcióval szeretné megakadályozni, hogy a falu elnéptelenedjen.

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Az afrikai bevándorlók tovább próbálkoznak még a fagyos zord időben is, akár a hegyen keresztül.

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

A muszlim migráns ügyvédje segítségével fogalmazta meg a levelet, amelyet el is küldött.

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

A gambiai férfit azonban a rendőrség elfogta a tett elkövetése közben.

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

Róma belvárosában felvonuló migránsok anyagi segítséget és tartózkodási engedélyt is követeltek.

http://ujhazak.com