Olaszországban megkezdődött az általános sztrájk, a vasutasok is sztrájkolnak (2. rész)

Mégis csatlakoztak a pénteki általános sztrájkhoz az olasz vasutasok.

cgA vasutas szakszervezetek sztrájkját az olasz közlekedésügyi miniszter először betiltotta, majd mégis engedélyezte. Azzal a módosítással, hogy a péntekre meghirdetett nyolcórás általános sztrájkot a vasutasok egy órával korábban befejezik, tehát délután négy órától újraindul az olaszországi vonatközlekedés. Addig is biztosított a hosszú távú nemzetközi járatok célba érése. A szombat este kezdődő újabb 24 órás vasutassztrájk kezdetét is szombat éjfélre tolták el.

Sztrájkolnak az olasz légi- és hajóforgalom, valamint a városi tömegközlekedésben dolgozók, a közalkalmazottak, pedagógusok, az egészségügyi dolgozók, a gyári munkások.

Az "Így nem megy" jelszavú általános sztrájkot a CGIL és az UIL szakszervezeti föderáció hirdette meg a Matteo Renzi vezette balközép kormány gazdaságpolitikája és munkaügyi reformjával szemben. A sztrájk a CGIL tömegdemonstrációjával kezdődött Torinó utcáin.

A menetet vezető Susanna Camusso CGIL-főtitkár elmondta, a kormány megszorító intézkedései nem gazdasági növekedéshez, hanem recesszióhoz vezettek. Munkahelyteremtést, beruházásokat, méltóságteljes munkát, a dolgozói jogok védelmét sürgette Camusso a 3 millió olasz munkanélkülire és a külföldre emigráló fiatalokra emlékeztetve.

Az olasz szakszervezetek több mint 50 városban tartanak tüntetést. Matteo Renzi miniszterelnök hangoztatta, hogy a sztrájkhoz való jog Olaszországban biztosított, de a kormány nem a szakszervezetek szerint irányítja a politikáját. Diákok csoportja péntek hajnalban elfoglalta a római kormánypalota előtti teret "Nem adjuk a jövőnket!" feliratú transzparenssel. Békés demonstrációt tartottak az Expo 2015 milánói világkiállítás építkezési területén is.

Ez az első alkalom, hogy a szakszervezetek egy balközép kormány idején rendeznek általános sztrájkot. Az utolsó általános sztrájkot az olasz szakszervezetek 2002 áprilisában tartották a II. Berlusconi-kormány alatt. Ezt megelőzően pedig 1982 júniusában a kereszténydemokrata Spadolini-kormány alatt.

A Mávinform pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy hivatalos információjuk nincs az olasz vasutasok pénteki sztrájkjáról, egyelőre az olasz vasutak hivatalos közlése alapján úgy tudják: az olaszországi vasutasok december 14-én vasárnap 0 órától este 9 óráig sztrájkolnak. A Mávinform korábbi tájékoztatása szerint a sztrájk ideje alatt az olasz vasút belföldi vonatközlekedésében járatok törlésére, rövidülésekre, késésekre kell számítani.

A Budapest Airport honlapján elérhető információk szerint az induló járatok közül törölték a Ryanair 12 óra 15 perckor induló milánói és az Alitalia 18 óra 15 perces római járatát. Az érkező gépek közül törölték a Ryanair 15 óra 50 perces milánói és az Alitalia 16 óra 55 perces római járatát.

Azt javasolják az Olaszországba készülő utasoknak, hogy figyeljék a repülőtér honlapján (www.bud.hu) a folyamatosan frissülő menetrendi információkat.

MTI

Hozzászólások

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

A szívszorító történetet egy étteremtulajdonos osztotta meg, akit nagyon megérintett a férfi viselkedése.

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

A lakók úgy vélik, hogy ez már túlzás, mivel ők már így is több száz migránst fogadtak be.

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

Olaszországban egyre több kisváros akarja ezzel a módszerrel biztosítani a jövőjét.

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

A bevándorlót 20 perc műsorozás után a rendőrök szedték le a jármű tetejéről, feltehetően kábítószer hatása alatt volt.

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

A bevándorló nem tudta, hogy rossz emberrel kezdett ki és a végén ő húzta a rövidebbet.

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

A polgármestere a különleges akcióval szeretné megakadályozni, hogy a falu elnéptelenedjen.

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Az afrikai bevándorlók tovább próbálkoznak még a fagyos zord időben is, akár a hegyen keresztül.

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

A muszlim migráns ügyvédje segítségével fogalmazta meg a levelet, amelyet el is küldött.

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

A gambiai férfit azonban a rendőrség elfogta a tett elkövetése közben.

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

Róma belvárosában felvonuló migránsok anyagi segítséget és tartózkodási engedélyt is követeltek.

http://ujhazak.com