Róma: Megtelt a Szent Péter tér

szent-peter-terÓriási tömeg lepte el kedden a Szent Péter teret és környékét. Hívők, turisták és újságírók mind arra várnak, hogy a pápaválasztó bíborosok bevonuljanak a Sixtus-kápolnába.

Minden szem a kápolna kéményére tapad, várva, hogy megszülessen az eredmény. Egy helyi férfi mindenkinek szívesen mutatja meg azt a bizonyos kéményt pár Euróért cserébe. Vannak, akik csalódtak, sokkal nagyobbnak képzelték a kéményt, ami messziről nagyon aprónak tűnik.

Hívők egy csoportja gyertyával és mécsessel érkezett, mert amint elkezdődik a konklávé, imádkozni akarnak az új pápáért.

A borongós, esős idő ellenére a Szent Péter téren és környékén kedd reggel óta folyamatos a tömeg: turisták, zarándokok, akiket majd a pápa beiktatására várnak, és a nemzetközi sajtó, amely nem léphet be a térre, így az újságírók a tér környékét szállták meg. Többemeletes állványokon sorakoznak a kamerák, amelyek a közeli épületek tetőteraszait is ellepték.

A biztonságot közel ezer olasz rendőr, csendőr, pénzügyőr biztosítja. A terrorizmusellenes egységek és a vatikáni csendőrség emberei civilben vegyültek el a tömegben - tudta meg az olasz sajtó.  A Szent Péter téren rendőrautó járőröz. “A Vatikán egész környékét videókamerákkal szereltük fel nemcsak esetleges vészhelyzetre, hanem a tolvajok kiszűrésére is” - nyilatkozott a biztonságért felelős Aldo Coronati. “Nemcsak a sajtó fáradt, mi is, napok óta 24 órás szolgálatot teljesítünk” - mondták a rendőrök.

A pápaválasztásért délelőtt megtartott szentmise után a nyolcvan évnél idősebb nem pápaválasztó bíborosok távoztak a Vatikánból. Közöttük a portugál Jose Saraiva Martins a sajtónak ismételten azt hangoztatta, hogy “az új pápának nem a nemzetisége számít, hanem a személyisége”.
Róma és Olaszország számos templomát a konklávé kezdetétől folyamatosan nyitva tartják majd, hogy a hívők akár éjjel is imádkozhassanak az új pápáért.
A Sixtus-kápolnába délután bevonuló bíborosok menetét Giovanni Battista Re, a legidősebb püspök-bíboros vezeti. Utolsóként az amerikai James Michael Harvey lép be a kápolnába. A Vatikántól a sajtónak adott lista szerint Erdő Péter 47-dikként lép be a kápolnába.

 

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

A szívszorító történetet egy étteremtulajdonos osztotta meg, akit nagyon megérintett a férfi viselkedése.

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

A lakók úgy vélik, hogy ez már túlzás, mivel ők már így is több száz migránst fogadtak be.

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

Olaszországban egyre több kisváros akarja ezzel a módszerrel biztosítani a jövőjét.

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

A bevándorlót 20 perc műsorozás után a rendőrök szedték le a jármű tetejéről, feltehetően kábítószer hatása alatt volt.

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

A bevándorló nem tudta, hogy rossz emberrel kezdett ki és a végén ő húzta a rövidebbet.

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

A polgármestere a különleges akcióval szeretné megakadályozni, hogy a falu elnéptelenedjen.

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Az afrikai bevándorlók tovább próbálkoznak még a fagyos zord időben is, akár a hegyen keresztül.

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

A muszlim migráns ügyvédje segítségével fogalmazta meg a levelet, amelyet el is küldött.

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

A gambiai férfit azonban a rendőrség elfogta a tett elkövetése közben.

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

Róma belvárosában felvonuló migránsok anyagi segítséget és tartózkodási engedélyt is követeltek.

http://ujhazak.com