Új főtitkárt választ az olasz Demokrata Párt

Reggel nyolckor nyíltak meg vasárnap az olasz Demokrata Párt (PD) szavazóhelységei, ahol a balközép párt tagjai és szimpatizánsai három jelölt közül választanak új főtitkárt.

250px-PartitoDemocraticoEgész Olaszországban több mint kilencezer ponton lehet voksolni a PD pártirodáiban és az utcákon felállított sátrakban is. A főtitkárválasztás este nyolc óráig tart.

Az olasz balközép 2006-tól tart előzetes választásokat a párt főtitkára és miniszterelnökjelöltje megválasztására. Utoljára 2012 decemberében Pierluigi Bersani és Matteo Renzi versenyzett egymással a PD miniszterelnök-jelöltjének posztjáért. Akkor két fordulóban több mint kétmillióan voksoltak, Bersanit juttatva győzelemre.

Az urnákhoz a PD félmilliós tagságát várják a balközép erő szavazóival együtt, de más pártok választói is véleményt mondhatnak. Elég hozzá a személyi és a választási igazolvány. A nem PD-tagoknak két euró részvételi díjat kell fizetniük. Szülői kísérettel a 16 évesek is voksolhatnak.

A párt három politikusa pályázik a Bersanit májusban leváltó Guglielmo Epifani PD-főtitkár helyére. Az esélyesnek tartott Matteo Renzi, Firenze 38 éves főpolgármestere a balközép új generációját és a párton belüli radikális váltást képviseli. A politikai pályafutását kereszténydemokrataként kezdő Renzi a PD posztkommunista tagjainak "nyugdíjba" küldését szorgalmazza.

A párt hagyományaihoz ragaszkodik az 52 éves Gianni Cuperlo, aki a volt Olasz Kommunista Párt (PCI) ifjúsági főtitkára volt. A 38 éves Giuseppe Civati a PD egyik alapítója volt. Renzi az olasz baloldal "könnyű", Cuperlo a "mély", Civati a "fiatal" arcát képviseli a PD-ben, amely Itáliában az egyetlen történelmi párt maradt a számos szétesett politikai erő és újonnan született mozgalom közepette - vélték az elemzők.

A főtitkárválasztás sikere a részvételtől függ. Pártvélemények szerint másfél millió szavazó alatt kudarc lesz a voksolás. A megmérettetés jelentőségét mutatja, hogy Romano Prodi, a baloldal volt kétszeres kormányfője is szavazni fog volt pártja sorsáról. Pedig Prodi korábban hátat fordított a PD-nek, miután a párt áprilisban nem támogatta egységesen államfővé megválasztását.

A PD új főtitkára a római kormány sorsát is meghatározza. Cuperlo a Letta vezette koalíció támogatója, Civati elégedetlen a kormány munkájával, és előrehozott választásokat sürget, Renzi feltételekhez köti a kormány maradását.

MTI

Hozzászólások

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

A szívszorító történetet egy étteremtulajdonos osztotta meg, akit nagyon megérintett a férfi viselkedése.

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

A lakók úgy vélik, hogy ez már túlzás, mivel ők már így is több száz migránst fogadtak be.

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

Olaszországban egyre több kisváros akarja ezzel a módszerrel biztosítani a jövőjét.

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

A bevándorlót 20 perc műsorozás után a rendőrök szedték le a jármű tetejéről, feltehetően kábítószer hatása alatt volt.

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

A bevándorló nem tudta, hogy rossz emberrel kezdett ki és a végén ő húzta a rövidebbet.

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

A polgármestere a különleges akcióval szeretné megakadályozni, hogy a falu elnéptelenedjen.

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Az afrikai bevándorlók tovább próbálkoznak még a fagyos zord időben is, akár a hegyen keresztül.

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

A muszlim migráns ügyvédje segítségével fogalmazta meg a levelet, amelyet el is küldött.

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

A gambiai férfit azonban a rendőrség elfogta a tett elkövetése közben.

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

Róma belvárosában felvonuló migránsok anyagi segítséget és tartózkodási engedélyt is követeltek.

http://ujhazak.com