Újra kitört az Etna, törmelékeső zúdult Szicíliára (videó)

Európa legmagasabb vulkánja az Etna pár nappal ezelőtt újra kitört. A tűzhányó hamuval és vulkáni törmelékkel borította el egész Szicíliát. A kitörés erőssége olyan mértékű volt, hogy a törmelékeket több száz kilométerre is elrepítette. A kőzeteső a Messinai-szoroson keresztül az olasz szárazföld egyes részeire is elért.


etna kitörés

Az Etna ebben a hónapban már többször is működésbe lépett, legutóbb pár nappal ezelőtt okozott némi riadalmat, amikor is hangos robajt követően vulkáni törmelékeső és hamu lepte el egész Szicíliát. A kitörés nem okozott jelentős károkat, és a közelben élőket sem kellett evakuálni. Az emberek biztonságban voltak otthonaikban, egyesek azonban mégis az utcára vonultak esernyőkkel a kezükben, hogy megfigyelhessék a természeti jelenséget.


Így tett a született szicíliai Turi Scandurra is, akinek sikerült megörökítenie az eseményt. Különböző helyszíneken vette filmre a törmelékesőt és a helyiek reakcióját, majd az elkészült, megvágott videót közzé tette az Interneten.

Nem igazán ijedtünk meg, mert az Etna mindig emlékeztet minket a jelenlétére. Sokszor halljuk, amint robajlik és az ablakok ilyenkor megremegnek, sőt néha még az ajtók is a házban– osztotta meg élményeit a Mail Online-nal a videót készítő Scandurra.

Íme a videó a törmelékesőről:

[video width="600" ][/video]

[huffingtonpost]

Hozzászólások

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

A szívszorító történetet egy étteremtulajdonos osztotta meg, akit nagyon megérintett a férfi viselkedése.

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

A lakók úgy vélik, hogy ez már túlzás, mivel ők már így is több száz migránst fogadtak be.

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

Olaszországban egyre több kisváros akarja ezzel a módszerrel biztosítani a jövőjét.

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

A bevándorlót 20 perc műsorozás után a rendőrök szedték le a jármű tetejéről, feltehetően kábítószer hatása alatt volt.

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

A bevándorló nem tudta, hogy rossz emberrel kezdett ki és a végén ő húzta a rövidebbet.

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

A polgármestere a különleges akcióval szeretné megakadályozni, hogy a falu elnéptelenedjen.

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Az afrikai bevándorlók tovább próbálkoznak még a fagyos zord időben is, akár a hegyen keresztül.

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

A muszlim migráns ügyvédje segítségével fogalmazta meg a levelet, amelyet el is küldött.

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

A gambiai férfit azonban a rendőrség elfogta a tett elkövetése közben.

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

Róma belvárosában felvonuló migránsok anyagi segítséget és tartózkodási engedélyt is követeltek.

http://ujhazak.com