Olaszországban az ötven év felettiek csak oltottan dolgozhatnak

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: A csökkenő járványmutatók ellenére életbe lépett keddtől az ötven év felettiek munkavégzésére vonatkozó rendelkezés, miszerint kizárólag emlékeztető oltással dolgozhatnak az állami és a magán ágazatokban egyaránt.A római kormány már tavaly év végén bejelentette az intézkedést, amely előírja, hogy az ötvenedik évüket betöltöttek csakis akkor léphetnek be munkahelyükre, ha megkapták - az emlékeztető oltással együtt - mindhárom adag oltóanyagot. Az oltottságot egyedül a betegségből az utóbbi hat hónapban történt felgyógyulás válthatja ki.
    

A rendelkezés az ötvenedik évüket június 15-ig betöltőkre is vonatkozik. Az oltás nélküli 50 év felettiek nem veszítik el az állásukat, de fizetés nélküli szabadságra kötelezik őket. Ha bármely ellenőrzés során mégis "rajtakapják", hogy elegendő adag vakcina nélkül vagy oltatlanul dolgoznak, a munkavállalót és a foglalkoztatóját is 600 eurótól 1500 euróig terjedő bírságra ítélhetik.  
    

A mostani rendelkezés a korábbiakat erősíti, mivel az ötven év felettiek számára az oltási kötelezettség már február elsejétől érvényes. Az egészségügyi tárca adatai az oltatlanok arányát a lakosság 9 százalékára becsülik, a tavaly nyári, mintegy 15 százalékhoz képest. Az ötven év feletti olaszok száma 28 millió, ebből - a már meggyógyultakat és az oltásból más betegségek miatt kimaradt olaszokat is számolva -  1,5 millióan még nem vettek fel oltást.
    

A közigazgatásban 400 ezerre teszik az oltás nélküli, 50 felettiek számát. Sokkal többen, a becslések szerint akár félmilliónál is többen vannak azok az oltás nélküli, ötven évnél idősebbek, akiknek nincsen állásuk vagy szerződés nélkül végeznek munkát, mint például az alkalmi munkavállalók, a távmunkát végzők, a mezőgazdasági munkások, vagy a kis családi vállalkozásokban dolgozók.    
    

Az ötven év felettiekre vonatkozó előírások június 15-ig vannak érvényben, de a járvány enyhülésével korábban is visszavonhatják őket. A hétfőn közölt, de vasárnapra vonatkozó adatok szerint a napi esetszám ötvenezer alá süllyedt, a halottak száma pedig 281 volt, amely az idei legalacsonyabbnak számít.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com