Olaszországban emlékeztető oltás felvétele nélkül visszavonják a rendőrök fegyverviselését

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: A római kormány rendelkezése szerint december 15-től kötelezővé vált az emlékeztető oltás felvétele az egészségügyben, az oktatásban és a rendfenntartó erőknél dolgozók számára, utóbbiakat ráadásul szolgálati fegyverüktől is megfoszthatják, ha nem veszik fel a vakcina újabb adagját.Az egészségügyi dolgozók kötelező oltását júniustól, az oktatási intézményekben dolgozókét augusztustól rendelték el. Vakcina felvétele nélkül orvosok és tanárok számára is kötelező a munkahelyen 48 óránként felmutatott negatív teszteredmény.
    

A most életbe lépett szigorítás értelmében a legalább egy adag oltás vagy az azt kiváltó tesztelés már nem számít elegendőnek: kötelezővé vált az emlékeztető oltás felvétele, amely, vakcinatípustól függően, a második vagy a harmadik oltás beadatását jelenti. A rendelkezés az idősotthonokban, valamint a fegyveres erőknél, a rendőrség állományában és az összes többi biztonsági-védelmi ágazatban dolgozóra vonatkozik, közöttük a tűzoltókra is.
    

A következő ötnapos türelmi időt követően az ellenőrzéssel megbízott oktatási, egészségügyi, belügyi és védelmi tárca figyelmezteti azokat, akik nem pótolták oltásaikat. Az emlékeztető oltás nélküli dolgozók 600-tól 1500 euróig terjedő bírságot kockáztatnak. A munkáltatót is megbírságolják, ha nem megfelelően ellenőrzi a beosztottak oltottságát.
    

Ezenkívül az emlékeztető oltást megtagadókat fizetés nélkül felfüggesztik állásukból. A vakcina második vagy harmadik adagját elutasító rendőrök esetében ez azt is jelenti, hogy felfüggesztik őket a szolgálatból, elveszik tőlük szolgálati fegyverüket és a bilincset. A rendelkezés az IlSole24Ore című napilap adatai szerint mintegy 50 ezer, mostanáig oltás nélküli katonát és rendfenntartót érint.
    

A csendőrség állományának kilencven százaléka már legalább egy adag oltást felvett, de mintegy ötezren még nem olttatták be magukat. A rendőrség soraiban 5-7 ezer közöttire becsülik az oltás felvételét megtagadók számát. A fegyveres erők tagjainak 87 százaléka már legalább egy adag oltást felvett, de további, legalább harmincezren egyetlen adaggal sem rendelkeznek. A Corriere della Sera című lap úgy tudja, hogy az oktatásügyben dolgozók között 70 ezren még nincsenek beoltva.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com