Olaszországban már a katolikus egyházat is megadóztatnák

A Financial Times legfrissebb információi szerint az éppen súlyos adósságválsággal sújtott Olaszországban a Mario Monti vezette szakértői kormány a katolikus egyházat is megadóztathatja a jövőben.

A radikális és egyben vakmerő lépéssel teljes egészében eltörölnék az egyház adómentességét, így a tulajdonában lévő kereskedelmi célokra felhasznált ingatlanokból több száz millió eurós bevételre tehetne szert az olasz államkassza.

Mivel a törvény egyelőre csak tervezet szintjén merült fel a szakértői kormány egyik megbeszélésén, pontos részleteket még nem tudunk. Így a Financial Times szerint még az sem végleges, hogy az amúgy állítása szerint rendszeres templomba járó Monti által vezetett kormány mennyi adóbevételre számít az egyháztól. A legtöbb becslés szerint az olaszországi egyház, valamint a Vatikán az ország ingatlanjainak közel a negyedét birtokolja, ami számokban kifejezve közel százezer épületet jelent. Ebben iskolák, múzeumok, könyvtárak, kórházak, hotelek, de még utazási irodák is találhatók.

Az államban érvényes jelenlegi szabályok szerint az egyház teljes egészében mentesül az ingatlanadótól az olyan épületek esetében, amelyek valamiféle vallási funkciót is betöltenek. Így például amennyiben egy kórház esetében van egy kápolna, ahol rendszeres istentiszteleteket tartanak, akkor az intézmény bevételei után nem kell adóznia az egyháznak.

A Financial Times riportja alapján az eset felbujtója nem Olaszország határain belül keresendő, Mario Montit ugyanis egyes források szerint Brüsszelben beszélték rá arra, hogy adót szabjon ki az egyházra is. Az Avvenire című egyházi napilap szerint az új jogszabályok életbelépésével évi 100 millió eurótól eshetne így el az olasz katolikus közösség, de az ottani önkormányzatok szövetsége szerint ez az összeg akár a hatszorosára is emelkedhet az adófizetési kötelezettség mértékétől függően.

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com