Olaszországban megnyitottak az iskolák, buszra is csak oltva lehet szállni

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: A téli szünet végével újraindult a jelenléti oktatás hétfőtől Olaszországban, ezzel egy időben kötelezővé vált az oltottság igazolása a városi tömegközlekedési eszközökön, valamint előírták a vakcinázást az ötven év felettiek számára, akiket oltás nélkül megbírságolnak.A kormány nem halasztotta el az iskolák újranyitását, ami mintegy nyolcmillió diák visszatérését jelenti a padokba. Mario Draghi miniszterelnök nem engedett az iskolaigazgatók és gyerekorvosok egy része felhívásának, akik a jelenléti oktatás újraindításának országos felfüggesztését kérték az ünnepek alatt ugrásszerűen megnövekedett esetszámok hatásától tartva.       


Campania tartomány önállóan döntött, és január végéig kötelezővé tette a távoktatást.

Veneto régió kormányzója, Luca Zaia úgy nyilatkozott, az iskolák újranyitásával "nehéz lesz fenntartani az egészségügyi rendszer működését". A La Repubblica című napilap adatai is azt mutatják, hogy hétfő reggel a majdnem nyolcezer önkormányzatból több mint ezerben nem nyitottak újra az iskolák a megnövekedett esetszámok miatt.
   

A Corriere della Sera című újság felmérései szerint a több mint egymillió, oktatásban dolgozó tíz százaléka maradt otthon az első nap, mivel beteg vagy nincsen beoltva, utóbbi esetén fizetés nélküli szabadságot vettek ki. A pedagógusok 95 százaléka legalább egy adag oltást vett már fel, de számukra december közepétől már az emlékeztető oltás is kötelező. A 12 és 19 év közötti diákok 75 százaléka oltott, akik előtt január 8-tól megnyitották az emlékeztető oltás felvételének lehetőségét is. A Gimbe kutatóközpont adatai szerint a december közepétől oltható 5 és 11 év közötti korosztályban továbbra is 3 millió feletti az oltás nélküli gyerekek száma, alig 13 százalékuk kapott eddig vakcinát.
    

A legújabb előírások szerint ha egy diák pozitív tesztet produkál az osztályban, az általános iskola első öt évfolyamában az egész osztályt tesztelik az első és az ötödik nap, a felsőbb tagozatokban az osztálynak FFP2 maszkot kell viselnie. Két pozitív esetén az általános iskola alsó tagozatában az egész osztály távoktatásra áll át tíz napig, a felsőbb tagozatokban csak az oltás nélkülieket teszik távoktatásba. Három pozitív esetén, évfolyamtól függetlenül, az egész osztályt távoktatásra állítják át tíz napig.
    

Január 10-től szigorúbb lett az oltási kötelezettség: kizárólag legalább egy adag vakcina felvétele igazolásával lehet a városi és hosszabb távú tömegközlekedési eszközöket használni. A negatív teszt már nem elegendő. Oltottság kell a polgári és egyházi ünnepségeken való részvételhez, mint például születésnapok vagy keresztelők, a szállodákba, vásárokba, kongresszusi központokba, edzőtermekbe, uszodákba, kulturális központokba való belépéshez, valamint a sílifteken is. Hétfőtől kötelezőnek számít az oltás a vendéglátóhelyek szabadtéri terein, valamint a bárokban a pultnál állva történő fogyasztáshoz. A vendégeket egyenként kell ellenőrizni, máskülönben a bárost is megbírságolhatják egészen 1500 euróig minden oltás nélküli vendég után.  
    

Az 50 év felettiek számára kötelező lett az oltás felvétele, ami az olaszokra, az Európai Unióból és azon kívülről érkezőkre egyaránt vonatkozik. A korosztálynak február elsejéig van ideje az első adag pótlására, akinek már van egy oltása, fel kell vennie a másodikat, két oltás után pedig az emlékeztetőt. Ellenkező esetben 100 eurós bírságot szabhatnak ki rájuk, amit az adóhivatal szed be. Február elsejétől az üzletekbe való belépéshez negatív tesz vagy oltási igazolás kell, kivételt az élelmiszerüzletek és az alapvető cikkeket árusító boltok jelentenek. Február közepétől a oltási kötelezettséget az összes munkahelyre kiterjesztik az 50 év felettiek számára az állami és a magán szférában egyaránt.
    

A kormánypalota bejelentése szerint Mario Draghi miniszterelnök hétfőn újabb sajtótájékoztatót tart a rendelkezések járványellenes intézkedések átláthatóbbá tételére. Az olaszok Draghi bejelentéseit eredetileg a január 5-i kormányülést követően várták, de akkor a sajtótájékoztató elmaradt a kormánypártok éjszakába nyúló vitái miatt.
    

Január 31-ig kötelező a szabadtéri maszkviselés is. Vasárnap majdnem egy millió teszten közel 156 ezer új beteget szűrtek, és 156 beteg halt meg. Kórházban több mint 15 ezer beteg van, mintegy 1600-an intenzíven. Megközelítette a kétmilliót az aktív betegek száma. 2020 februárja óta több mint 7,4 millióan betegedtek meg, a halottak száma megközelítette a 140 ezret.  


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com