Olaszországban minden korábbi rekordot megdöntött az érkező migránsok száma

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Az olasz miniszterelnök szerint kormánya migrációs politikája jó irányban halad, de további szigorításra van szükség. Az év eleje óta több mint 113 ezren kötöttek ki az olaszországi partokon, ami már túllépte a tavaly egész évben regisztrált érkezéseket a belügyminisztérium keddi adatai szerint.Giorgia Meloni a nyári szünetet követő első kormányülésen a migrációs helyzetről is beszélt a miniszterelnöki hivatal hétfő este kiadott közleménye szerint. A kormányfő, aki egyben a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke, hangoztatta, hogy az ország évek óta nem tapasztalt migrációs nyomásnak van kitéve, mindenekelőtt az afrikai Száhel-térségben korábban és a közelmúltban történt események következtében, ami jelentősen megemelte az érkezések számát.
    

"Nehéz elmagyarázni a közvéleménynek, mi történik" - jelentette ki Meloni. Hangsúlyozta, hogy a migrációs adatok erős emelkedést mutatnak az egy évvel ezelőttiekhez képest.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Úgy vélte, hogy a kormánya által követett politikai irány helyesnek bizonyul, vagyis az a döntés, hogy Róma megállapodást köt az egyszerre tranzit- és kiindulási pontnak számító észak-afrikai országokkal.
    

"Továbbra is ezt az irányt követve magasabb sebességre kell kapcsolni, szorítani a szálakat, világos jelzést kell adni az emberkereskedőknek, és nagyobb együttműködésre van szükség az illegális migrációval szembeni fellépésben" - jelentette ki. Kiemelte, hogy kormánya gyorsan akar cselekedni az illegális migráció okozta nemzetbiztonsági helyzetet is figyelembe véve.
    

A belügyminisztérium adatai szerint 2023 eleje óta már több mint 113 ezren érkeztek. A tavalyi év ugyanezen időszakában kevesebb mint 56 ezren, 2021 hasonló időszakában pedig valamivel több mint 38 ezren. Tavaly egész évben 105 ezer feletti volt az érkezések száma. Az ideihez hasonló számokat utoljára 2017-ben mértek, amikor egy év alatt több mint 191 ezren léptek be Olaszországba.
    

Luca Zaiának, az északkeleti Veneto tartomány Liga-párti kormányzójának korábbi kijelentése szerint nem kizárt, hogy év végéig az érkezések száma megközelíti a 200 ezret. A legtöbb érkezést eddig augusztus 25-én mérték, amikor Lampedusa szigetére egy nap alatt 63 vízijárművel több mint 1800-an érkeztek. Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes, a kikötőkért felelős infrastrukturális és közlekedési miniszter, a Liga vezetője szerint egy újabb migrációs biztonsági intézkedéscsomagra van szükség, azoknak a jogszabályoknak a frissítésére, amelyeket 2018-ban belügyminiszterként vezetett be, és melyeket később az Öt Csillag Mozgalom és a Demokrata Párt közös kormánya eltörölt.
    

A jelenlegi belügyminiszter, Matteo Piantedosi már szeptemberre szigorítást ígért az olaszországi tartózkodásra nem jogosult migránsok kitoloncolásának felgyorsításával. A Libero napilapnak vasárnap adott interjúban arról is beszélt, hogy módosítani kívánják a bevándorlók életkorának megállapítását is a magukat kis- és fiatalkorúnak vallók esetében, mivel a jelenlegi azonosítási rendszer nagyon lassúnak bizonyul. "Ne pazaroljuk a kis- és fiatalkorúakra szánt forrásokat, azoknak nyújtsunk védelmet, akiknek valóban szükségük van rá" - jelentette ki. Piantedosi emlékeztetett, hogy az év eleje óta több mint 22 ezer felnőtt kísérő nélküli tizennyolc éven aluli érkezett Olaszországba.
    

Matteo Piantedosi elmondta, a Meloni-kormány nehézségek között ugyan, de továbbra is azon dolgozik, hogy csökkentse vagy teljesen lenullázza az emberkereskedők irányította érkezéseket. Hozzátette, a kormánnyal szemben álló ellenzéki erők "elméletben gyakran azt hirdetik, hogy segíteni kell mindenkit, aki hozzánk akar jönni (..), utána viszont a területi szétosztás miatt panaszkodnak". Arra utalt, hogy a baloldali vezetésű tartományok az utóbbi hetekben többször nemet mondtak a menedékkérők belföldi szétosztására.
    

Lampedusa szigetén az utóbbi hétvégén a négyszázfős migránstáborban több mint négyezren zsúfolódtak össze: komphajókkal, hadihajókkal és repülőgépekkel szállítják el őket az ország más részeibe. A tengeri átkeléseket időközben lelassította a Földközi-tenger nyugati medencéjébe is megérkezett viharos időjárás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com