Öngyilkos merényletre készülhetett a Belgiumban elfogott feltételezett terroristák egyike

Öngyilkos merényletre készülhetett az előző hónap végén Belgiumban őrizetbe vett két feltételezett terrorista egyike, a számítógépén talált búcsúüzenetből legalábbis erre lehet következtetni - közölték rendőrségi források szerdán.

A The Wall Street Journal (WSJ) című vezető amerikai politikai-üzleti napilap európai kiadása szerint a Mohammed Karay számítógépén talált üzenetben az áll, hogy a férfi kész a mártírhalálra, konkrét merényletről azonban nincs szó.

terrorizmus

"Ez tipikusan olyan levél, amelyet olyasvalaki írhatott, aki öngyilkosságot akar elkövetni egy terrortámadás során" - mondta az újságnak egy neve elhallgatását kérő illetékes.

Azt egyelőre nem sikerült teljes bizonyossággal megállapítani, hogy mikor keletkezett a levél, az eddigi információk szerint decemberben.

Karay ügyvédje szerint védence családtagjai tudtak a levélről, de azt tagadják, hogy az öngyilkos búcsúüzenet lenne. A rokonok azt állítják, hogy a fiatalember azzal a céllal írta az üzenetet, hogy holttestét apja sírja mellett temessék el, ha esetleg meghalna motorbalesetben.

A belga fővárosban törölték a hagyományos szilveszteri tűzijátékot, miután a szövetségi ügyészség múlt kedden bejelentette, hogy merényletekre készülő feltételezett terroristákat fogtak el, akik az ünnepek alatt terveztek lecsapni Brüsszel több jelképes helyszínén. A házkutatások során katonai egyenruhákat és az Iszlám Államtól származó propagandaanyagokat találtak, fegyvereket vagy robbanószert azonban nem.

Az eddigi információk szerint a két gyanúsítottnak nincs köze a november 13-ai párizsi merényletekhez, amelyekben százharminc ember vesztette életét.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com