Online ruha- és ajándékbolttal próbál híveket toborozni az ISIS

Pólókat, kapucnis pulcsikat, baseball sapkákat, de plüssjátékokat is vásárolhat az, aki szimpatizál a terroristákkal.isisboltA Daily Mail online kiadása számolt be elsőként arról, hogy az ISIS fegyveres csoport, már nem kizárólag a Twitter-bejegyzésekkel, videókkal, vagy fegyveres harcokkal szerveznek be embereket, hanem online ruha- és ajándékboltot is nyitottak, ami Törökországban valós üzletként is megtalálható.

A ISIS új gyakorlatát sokan aggasztónak nevezték, mert ez is azt bizonyítja, hogy a terrorszervezet világméretűvé akar válni, ami hatalmas probléma lenne, hiszen az ISIS Szíriában és Irakban is olyan erőszakos, hogy azt még az al Kaida is szélsőségesnek tartja.

isisbolt2Az ISIS eddig a közösségi médiában terjeszkedett, hogy azon keresztül tartsa a kapcsolatot a nyugati híveivel, akik közül sokat csatlakoztak hozzá Szíriában. Akik ezt még nem tették meg, azokat most arra biztatja a szervezet, hogy vásároljanak ISIS lógóval, jelszavakkal ellátott pólókat, kapucnis pulcsikat, vagy más ruhadarabokat, és azzal népszerűsítsék őket.

Az ISIS ruhák többségét egy indonéziai weboldal kínálja eladásra. A Facebookon az egyik eladó, Zirah Moszlem profilján, amit már 9 ezren kedveltek, teljesen nyíltan, a saját nevükön rendelnek az emberek.

Moszlem vállalkozása iszlám stílusú kereskedésként tekint magára. Az eladó nemcsak ISIS terméket kínál, hanem olyanokat is, ami a Hamaszt, a tálibokat és az al Kaidás Nuszra frontot népszerűsíti. Ezeken a holmikon jelszavak, és fegyveres férfiak láthatóak, hagyományos közel-keleti öltözetben.

isisbolt3Az interneten olyan felvétel is látható, amin az látható, hogy vállfákon lógnak az ISIS pólók Ez biztos, hogy Törökországban készült, hiszen a Twitteren feltűnő kép alatt az olvasható, hogy „Ha esetleg nem tudnád, hogy mit viselnek a nyáron a dzsihád harcosok, akkor nézz be az új ISIS boltba Isztambulban”.

isisplüssIndonéziában ennél tovább ment egy bolt, mert ott az ISIS ruhákon és sapkákon kívül, már olyan plüssjátékok is kaphatóak, amik dzsihád harcost ábrázolnak. Ezeket minden bizonnyal a legkisebbeknek szánták.

(Forrás: keletport.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com