Önmérsékletre intett az Európai Unió az Ománi-öbölbeli incidenssel kapcsolatban

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Önmérsékletre szólított fel a két tartályhajó ellen az Ománi-öbölben elkövetett támadás ügyében hétfőn több európai uniós ország külügyminisztere.A tárcavezetők luxembourgi tanácsülését megelőző nyilatkozatokban több résztvevő is beszélt a támadásokról, amelyekért az Egyesült Államok szerint Irán a felelős. Ezen az állásponton van többek között az Egyesült Királyság és Szaúd-Arábia is, míg Teherán tagadja, hogy szerepe lenne a történtekben.

    
Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője például elmondta, nyugodtan és bölcsen kell eljárni az ügyben, a világ, s különösképp a közel-keleti térség ugyanis nem engedhet meg magának egy újabb válságot. "Úgy gondoljuk, hogy nagyon, nagyon óvatosan kell kezelni a kérdést. Még az információgyűjtés zajlik" - közölte Heiko Maas német külügyminiszter, hozzátéve, hogy az incidens "természetesen bonyolultabbá teszi" az iráni nukleáris szerződés fenntartását.
    

Hasonlóan vélekedett finn kollégája, Pekka Haavisto is, kiemelve, hogy ugyan az incidens rendkívül aggasztó, egyértelmű bizonyítékokra van szükség a fellépéshez. Jean Asselborn, a luxemburgi diplomácia vezetője óva intett az olyan "meggondolatlan lépésektől", amelyek például az iraki háború kirobbanásához vezettek 2003-ban. "Meggyőződésem, hogy nem szabad hibásan azt hinni, hogy fegyverekkel megoldható egy probléma a Közel-Keleten" - fogalmazott.
    

Több résztvevő, köztük Stef Blok holland és Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter pedig azt hangoztatta, hogy az atomalkut külön kell kezelni ettől az ügytől. A két tartályhajó eddig ismeretlen körülmények között múlt csütörtökön sérült meg az Ománi-öbölben, a Hormuzi-szoros közelében, nem messze az iráni partoktól. Az eddigi beszámolók szerint több robbanás történt a fedélzeten, és mindkét hajón tűz ütött ki.
    

António Guterres ENSZ-főtitkár a múlt héten független kivizsgálást sürgetett az ügyben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com