Orbán: a jövő évi választás tétje, hogy végre tudják-e hajtani a Soros-tervet, le tudják-e bontani a kerítést (2. rész)

A Magyarországot a szolidaritás hiányával vádoló német politikusoknak üzenve a kormányfő leszögezte: Magyarország megvédte saját magát, és Európát is a migráns-invázióval szemben, ami több mint 260 milliárd forintjába került. "Az unió addig ne beszéljen szolidaritásról, amíg a 250 milliárd forintot, amivel nekünk tartozik Európa megvédéséért, nem fizette ki" - hangoztatta.Rámutatott: az emberek véleményével szemben Brüsszelben kialakult egy szövetség, amelyben a brüsszeli bürokrácia elitje és a Soros-birodalom vesz részt. Hozzátette: létezik egy Soros-terv, ami négy pontból áll, eszerint évente be kell hozni egymillió migránst az unióba, mindenkinek kell adni 4,5 millió forint értékű eurót, a bevándorlókat szét kell osztani az unió országai között és fel kell állítani egy európai bevándorlási ügynökséget, amely elvenné a döntési jogokat a migránsokat érintő ügyekben a nemzetállamoktól.

A miniszterelnök úgy fogalmazott: ahhoz, hogy Európa élni tudjon, és az európaiaké maradjon, vissza kell nyernie szuverenitását a Soros-birodalommal szemben és ezután meg kell reformálni az uniót.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"Európa reformja nem kezdődhet mással, mint azzal, hogy a migránsokat megállítjuk és a bevándorlásnak véget vetünk és nemzeti hatáskörben újra mindenki megvédi a határait. Ha ezen is túlvagyunk, akkor közös programmal vissza kell szállítani a törvénytelenül Európába érkezett migránsokat valahova az Európai Unió területén kívülre" - hangsúlyozta.


Orbán Viktor kiállt amellett, hogy Szerbiát minél előbb fel kell venni az unió államai közé. Hangsúlyozta: történelmi szerződésre van szükség Törökországgal és Oroszországgal. Orbán Viktor úgy vélekedett: Európában a kereszténydemokrata pártok "elkereszténytelenedtek", a liberális média és értelmiség elvárásait teljesítik, a baloldali politika is elvesztette talaját.


"Most készítik Európát elő arra, hogy átadja a területét egy új, kevert muszlimizált Európának" - állapította összegzésképpen a miniszterelnök. Ahhoz, hogy a terület "átadható" legyen, jelenleg Európa kereszténytelenítése folytatódik, a nemzeti identitások helyett a csoportidentitásoknak adnak elsőbbséget és a politikai kormányzást a bürokrácia uralmára akarják lecserélni - részletezte.


Ezért lehet különleges a jövő évi magyarországi választás is, hiszen Magyarország volt az, amely a V4-ek segítségével megállította az Európába özönlő migráns-inváziót - jelezte. Orbán Viktor megismételte: amíg ő Magyarország miniszterelnöke, addig a kerítés a helyén marad és határokat meg fogja védeni, ugyanakkor rámutatott, az ellenzék nyíltan hirdeti, hogy hatalomra kerülése esetén a kerítést lebontja, egyetért a migránsok beengedésével és kötelező szétosztásával, és készen áll arra, hogy Európát átadja egy új, kevert összetételű jövő számára.


A választások másik tétjét az az ellentét adja, hogy az ellenzék több hatalmat adna Brüsszelnek, míg a Fidesz-KDNP szövetség a "lopakodva, törvénytelenül elcsalt hatáskörök" visszavételére törekszik - mondta. A brüsszeli bürokraták és Soros György is abban érdekeltek, hogy gyengítsék Közép-Európát, amelyben akadályt látnak a Soros-terv végrehajtásához. Vannak olyan erők Európában, amelyek azért akarnak új kormányt Magyarország élén, mert ezzel tudnák gyengíteni a V4-ket - jelezte.


Orbán Viktor kitért arra is: Magyarország Trianon óta nem állt olyan közel ahhoz, hogy újra erős és virágzó ország legyen, de ha újra a globális érdekeket kiszolgáló kormánya lesz, akkor ezt a történelmi esélyt megint évtizedekre elveszíthetik a magyarok. A miniszterelnök előadása elején felidézte: 27 éve még mindenki evidenciának tartotta, hogy mindenben hasonulni, igazodni kell az akkor megnyíló nyugati világhoz és csak kevesen gondolták azt, hogy a "vasfüggönyön inneni" szabadságharcosoknak is lehet mondanivalónk a Nyugat számra. "27 éve itt Kelet-Európában abban hittünk, hogy Európa a jövőnk. Most azt érezzük, hogy mi vagyunk Európa jövője" - zárta tusványosi előadását Orbán Viktor.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com