Orbán Viktor: a keleti és nyugati legfejlettebb cégek találkozási pontjává tesszük Magyarországot

A nemzetgazdasági stratégiánk arra épül, hogy a keleti és nyugati legfejlettebb cégek találkozási pontjává tesszük Magyarországot - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az azerbajdzsáni Bakuban pénteken.A kormányfő gratulált az ENSZ Közép-Ázsia Gazdaságainak Különleges Programja (SPECA) kezdeményezés újraélesztéséhez. Kifejtette: 33 éve van a nemzetközi politikában, és ezért megoszthatja azt a tapasztalatát, hogy az utolsó 10 év egészen különböző volt a megelőző 20 évhez képest.


Volt egy pénzügyi válság, Európát nyolc éve sújtja egy bevándorlási válság, jött a világjárvány, kitört a háború Ukrajnában, most pedig itt a közel-keleti biztonsági válság - sorolta. Kiemelte: "arra kell készülnünk, hogy a jövőben is viharos ügyek között kell megtalálnunk az országaink fejlődését elősegítő megoldásokat". A SPECA felélesztése ebben a helyzetben sokat segíthet - tette hozzá Orbán Viktor.
    

Azt mondta: az említett kihívásoknak Európa belekerült a frontvonalába, Európában háború van, a versenyképessége romlik, egyre több európai országban vannak párhuzamos társadalmak, és folyamatosan nő a terrorfenyegetettség. Az európai gazdasági növekedés az elmúlt három évtizedben biztos alapokon nyugodott, az ötlet egyszerű volt, de zseniális: a fejlett nyugati technológiát kötötték össze a könnyen és olcsón hozzáférhető keleti, alapvetően orosz energiahordozókkal - mutatott rá.

Hozzátette: azonban a háború miatt és az arra adott válaszok következtében ez az együttműködés szétesett, ráadásul úgy, hogy közben semmilyen új stratégia nem jött létre.
    

A miniszterelnök arról beszélt, ezért van az, hogy egy nagy vita zajlik most Európában arról, hogy miként kapcsolódjon Európa a tőlünk keletre lévő világhoz. Ebben a vitában két iskola van: az egyik inkább leválni akar, a másik pedig összekapcsolódást akar - mondta Orbán Viktor.  Megjegyezte: az európai gazdaság gerincét a járműgyártás adja, és most, hogy át kell térni a zöld korszakra, a nagy nyugati gyártók keleti beszállítóktól függnek.
   

Felidézte: korábban egész Közép-Európa rengeteget vesztett a blokkosodáson, úgyhogy "mi azt akarjuk, hogy a most formálódó világgazdasági korszakot az összeköttetések és a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés határozza meg". Közép-Ázsia és Európa összeköttetése nélkül "nem tudunk alkotni új sikeres európai gazdasági stratégiát" - jelentette ki.
    

Elmondta: Közép-Ázsia szerepe ezért jelentősen megnőtt európai nézőpontból, és ahhoz, hogy a következő időszakban összeköttetések és civilizált keleti-nyugati együttműködés legyen, kellenek közvetítők. "Mi Európából Közép-Ázsiára olyan területként tekintünk, amely összeköti az európai és keleti szállítási, kereskedelmi és digitális útvonalakat" - fogalmazott.
    

Orbán Viktor megjegyezte: az Európa és Ázsia közötti biztonságos, kiszámítható, modern szállítási útvonal megléte alapvető magyar nemzetgazdasági érdek is. A mi nemzetgazdasági stratégiánk arra épül - mondta -, hogy a keleti és nyugati legfejlettebb cégek találkozási pontjává tesszük Magyarországot. Magyarországon a legmagasabb az ázsiai befektetések aránya, és a Közép-Ázsiából érkező energiahordozók szerepe a gazdaságunk működtetésében egyre nagyobb - fűzte hozzá.
    

Hangsúlyozta: ezt a folyamatot erősíteni akarják a jövőben, ezért támogatnak minden olyan kezdeményezést, amely Közép-Ázsiát erősíti és támogatja a térség országainak az együttműködését. Ezért Magyarország nemcsak támogatta, hanem társszerzőként jegyezte is az együttműködést méltató ENSZ-határozatot, és hétfőn, amikor az ENSZ ezt elfogadta, Magyarország külügyminiszteri szinten képviseltette magát - emlékeztetett.
    

A kormányfő arról is beszélt, hogy Azerbajdzsánnal nem "gázbarátságot", hanem testvéri barátságot építenek. "Testvéri nemzetek vagyunk", de a két ország között az elmúlt időszakban sikerült létrehozni egy erős energetikai együttműködést - jelentette ki. Azt mondta: az azeri-magyar kereskedelmi forgalom idén rekordot dönt, egyre több magyar vállalat jön ide, hogy beruházásokat hajtson végre, és megérkeztek az első földgázszállítmányok is Azerbajdzsánból Magyarországra. Magyarország a jövőben is örömmel vesz részt a közép-ázsiai országok gazdasági együttműködését fejlesztő munkában - emelte ki Orbán Viktor.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

http://ujhazak.com