Orbán Viktor: szoros, sikeres a szerb-magyar együttműködés

A szerb-magyar politikai és gazdasági együttműködés szoros, a gazdasági együttműködés kifejezetten sikeres - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Belgrádban, Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnökkel közösen adott sajtónyilatkozatában.A kormányfő kifejtette: az egyik ország bent van az Európai Unióban, a másik nincsen, "ez nem hátrány, ez lehetőségeket is tartogat". "Egy olyan ország, amely befektetési lehetőségeket keres a világban, nehezen találhatna ennél kedvezőbb politikai és gazdasági terepet" - emelte ki.
    

Orbán Viktor és Aleksandar Vucic Hálid bin Mohamed bin Zájed Ál Nahajan sejkkel, az Egyesült Arab Emírségek trónörökösével folytatott megbeszélést. Ezzel kapcsolatban a miniszterelnök elmondta: a háromoldalú csúcstalálkozón az volt a cél, hogy bemutassák a szerb-magyar gazdasági együttműködést az emírségek képviselőjének. A megbeszélés módot adott a lehetőségek feltérképezésére, az infrastruktúra és a kereskedelem terén folytatott együttműködés megismertetésére. Hozzátette: Magyarországnak most először volt alkalma részt venni ilyen találkozón.
    

Kiemelte: meggyőződése, hogy meggyőzően tudják a közös szerb-magyar perspektívát képviselni a térség iránt érdeklődő harmadik országok és befektetők előtt. Hangsúlyozta: Aleksandar Vucic elnökkel délután tartandó megbeszélésükön téma lesz a migráció kérdése, Brüsszel kérdése és az Európai Unió bővítése és az utóbbival kapcsolatos határidő.
    

Ezzel összefüggésben Orbán Viktor kijelentette: Magyarország minden konfliktusban a párbeszéd híve volt, álláspontja szerint ugyanis a konfliktusokat párbeszéd útján lehet megoldani. "Semmilyen szankciót nem támogatunk semmilyen ország ellen" - fogalmazott a miniszterelnök.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

http://ujhazak.com