Óriási árcsökkenés a görög szállodákban!

Feltehetően a globális gazdasági recesszió által generált krízishangulat kezelésének érdekében, a görögországi szállodák nagy többsége rendkívüli mértékben csökkentette árait, ami a TripAdvisor szerint hatékony módszer lehet a visszaeső foglalások ismételt megnövelésére.

Görögország közkedvelt nyaralóhelyeinek döntő többségén kivétel nélkül csökkentek a szállodai árak, van ahol a már extrémen magasnak nevezhető 20 százalékkal.

Az említett szállásfoglalásokkal foglalkozó portál kilenc népszerű görög úti célt vett górcső alá, amelyek között kivétel nélkül mindegyiknél csökkentek az árak. A legnagyobb áresést például Korfunál tapasztalták az elemzők, ahol 20 százalékkal olcsóbban bérelhetünk magunknak szállodai szobát a tavalyi összegekhez képest.

Zuhanó árak

A tavalyi árakat egyedül Santorini és Mykonos őrizte meg, sőt, utóbbi célpont esetében még egy aprócska növekedést is tapasztalhattunk.

Többségében azonban kijelenthető, hogy csökkentek a görög szállodai árak, aminek köszönhetően spekulánsok szerint - a görög gazdaság rossz állapotának ellenére – a turizmus növekedését figyelhetjük majd meg az idén, elsősorban a népszerű úti célok alacsonyabb
árainak köszönhetően.

Az alábbi táblázat hűen prezentálja, hogy átlagosan mennyit változtak százalékban és euró pénzösszegben az egy éjszakáért elkért árak a tavalyiakhoz képest. A tanulmány a 2010. november 1-jétől 2011. január 16-ig tartó időszakot hasonlította össze az egy évvel korábbi időintervallummal.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com