Őrizetbe vette a szlovák rendőrség a volt legfőbb ügyészt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség különleges csoportja, és hivatali jogkörrel való visszaélés miatt eljárást kezdeményezett Dobroslav Trnka volt legfőbb ügyész ellen - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség rendőrségi közlésre hivatkozva csütörtökön.A volt legfőbb ügyészt otthonából vitte el a rendőrség, őrizetbe vételének időpontját és az ügy hátterében álló okokat egyelőre nem közölte a rendőrség. A szlovák hírügynökség az esettel kapcsolatban emlékeztet, hogy Trnka ellen hivatali hatáskörrel való visszaélés gyanúja miatt tavaly decemberben már indult egy eljárás: a vizsgálati szervek szerint az államügyész nem adta át a rendőrségnek az úgynevezett Gorilla-dosszié hangfelvételét, amely állítólag éveken át a birtokában volt.

    
A Gorilla-dosszié egy olyan - állítólag 2005-2006-ban végrehajtott titkosszolgálati lehallgatások leiratán alapuló - dokumentum, amelyben az akkori politikai és gazdasági elit közti összefonódásokra és korrupciós ügyekre utaló információk vannak. Az irat, amely az állítólagos titkosszolgálati akció fedőnevét viseli, még 2011 decemberében került nyilvánosságra, és több szerkesztőség is kézhez kapta. Az ügy rendkívüli közfelháborodást keltett, s a botrány miatt, 2012 elején, hónapokig tartó tüntetéssorozat indult az akkor ugyancsak közvetlenül a parlamenti választások előtt álló Szlovákiában.
    

A Gorilla-dosszié állítólagos hanganyagát tavaly ősszel egy rendőrségi házkutatás során Marián K., a két évvel ezelőtti, nagy vihart kavaró újságíró-gyilkosság megrendelésével vádolt szlovák nagyvállalkozó házában is megtalálta a rendőrség. Egy másik hangfelvétel leiratát - amelyen állítólag Trnka volt államügyész és Marián K. beszél a Gorilla-felvételekkel kapcsolatban - tavaly ősszel hozta nyilvánosságra a liberális Denník N napilap, amely korábban már több hasonló kiszivárogtatást közölt hasábjain. Eddig egyik felvétel eredetiségét vagy annak ellenkezőjét, illetve forrását sem bizonyították érdemlegesen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com