Őrizetbe vették a felfüggesztett dél-koreai elnököt

Őrizetbe vették szerdán a dél-koreai hatóságok Jun Szogjol posztjáról felfüggesztett államfőt, akit lázadással vádolnak.Az elnök házához több mint háromezer rendőr érkezett az őrizetbe vételre. Jun az elfogásakor közzétett videófelvételen kijelentette, hogy továbbra is törvénytelennek tartja az ellene folyó eljárást, és azért működik együtt, hogy elkerüljék a vérontást. Őrizetbe vételekor több ezer híve is a rezidenciájánál tartózkodott, de helyszíni jelentések szerint bekiabálásokon kívül más akcióba nem kezdtek.

A magas rangú tisztségviselők korrupcióját vizsgáló dél-koreai hivatal (CIO) közölte, hogy haladéktalanul megkezdi Jun Szogjol kihallgatását.

Őrizetbe vették Jun testőrségének vezetőjét is. Az alkotmányos eljárással felfüggesztett államfőt a december elején kihirdetett és mintegy hat óra múlva visszavont szükségállapot miatt vonták vád alá, illetve azért, mert eddig ellenállt a letartóztatási parancsnak. Ő az első köztársasági elnök Dél-Koreában, akit még hivatali ideje alatt tartóztatnak le.

A dél-koreai alkotmánybíróság a hét elején kezdte volna meg Jun Szogjol elleni alkotmányos vádemelési per tárgyalását, de el kellett napolni, mert a vádlott nem jelent meg. Jun az elmúlt hetekben nem mozdul ki a rezidenciájáról, és őrizetbe vételének megakadályozására a testőrsége is készenlétben állt. A december közepén megszavazott alkotmányos felelősségre vonási eljárás nyomán az alkotmánybíróságnak 180 napon belül kell döntenie arról, hogy végleg leváltja-e Junt hivatalából, vagy visszaállítja a jogkörét.

Az első letartóztatási kísérletnél a felfüggesztett államfőt a hadsereg is védte, de a védelmi minisztérium közölte, hogy a további ilyen kísérletekbe a hadsereg nem avatkozik bele. A lázadás bűne Dél-Koreában halálbüntetéssel is sújtható. Jun annak idején azzal indokolta a szükségállapot bevezetését, hogy meg kell védeni az országot „az észak-koreai kommunista erőktől és az államot fenyegető elemektől”. A rendelkezés visszavonására a parlament kényszerítette órákon belül.

A felfüggesztett államfő elfogását azonnal üdvözölte Pak Csande, az ellenzéki Demokrata Párt frakcióvezetője. Kijelentette, hogy ez „az első lépés a rend visszatérése felé”. Az elnök mögött álló, kormányzó Népi Erő Pártjának (PPP) frakcióvezetője viszont azt hangoztatta, hogy a hatóságok fellépése igazságtalan és törvénytelen volt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com