Őrizetbe vették a lengyel bankfelügyelet volt elnökét

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Őrizetbe vette kedden a korrupció elleni lengyel hivatal (CBA) Marek Chrzanowskit, a lengyel bankfelügyelet (KNF) két héttel ezelőtt lemondott elnökét - jelentette a PAP hírügynökség.Chrzanowskit korrupcióval gyanúsítják, és a katowicei ügyészségen fogják kihallgatni - közölte a CBA sajtóosztálya. A gyanút annak a hangfelvételnek a titkosszolgálati elemzésére alapozzák, amely a KNF volt elnöke és a hatodik legnagyobb lengyelországi pénzintézet, a Getin Noble Bank (GNB) tulajdonosa, Leszek Czarnecki beszélgetését rögzíti.

    
Czarnecki november elején a Gazeta Wyborcza című lengyel napilapnak és az ügyészségnek adta át az említett, általa rögzített hanganyagot. Azzal vádolta Chrzanowskit, hogy idén márciusban jelentős összeg fejében a KNF "jóindulatú hozzáállását" ígérte a nehézségekkel küszködő, átalakítás előtt álló GNB-nek. A hanganyag egyes részeit idéző cikk november 13-án jelent meg a Gazeta Wyborczában, Chrzanowski még aznap benyújtotta lemondását, amit Mateusz Morawiecki kormányfő elfogadott.
    

A KNF volt elnökének keddi őrizetbe vétele Michal Dworczyk, a lengyel kormányfői hivatal főnöke szerint "annak bizonyítéka, hogy az állam hatékonyan működik". Hangsúlyozta egyúttal: csak a bírósági ítélet után válik majd egyértelművé, mi történt valójában a KNF és a GNB között. A lengyel kormányfő múlt pénteken Jacek Jastrzebskit nevezte ki a KNF új elnökévé. A lengyel szenátus aznap megszavazta a pénzfelügyelet megerősítését, valamint a pénzpiacot érintő fenyegetéseknek az eddiginél gyorsabb azonosítását célzó, még a KNF elnökének leváltása előtt benyújtott törvénytervezetet.


A jelenleg az államfő jóváhagyására váró jogszabály értelmében a KNF-et a kormányfő és a titkosszolgálatokat felügyelő szerv képviselőivel bővítenék. A kormányfő eddig nem delegálhatott megbízottat a bankfelügyeletbe.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com