Őrizetbe vették Kiss Sándort, a Bihar megyei önkormányzat alelnökét

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) őrizetbe vette kedden Kiss Sándort, a Bihar megyei önkormányzat alelnökét és Beniamin Rus helyi üzletembert, akiket korrupciós bűncselekményekkel gyanúsítanak – közölte internetes oldalán ügyészségi forrásokra hivatkozva a Bihoreanul.ro nagyváradi lap.Bihar megyei önkormányzat alelnökA DNA szóvivője a lapnak megerősítette: Kiss Sándort csúszópénz elfogadásával, hivatali visszaéléssel és pénzmosással, míg az üzletembert pénzmosással gyanúsítják. Az ügyészség a gyanúsítottak előzetes letartóztatását kezdeményezte.

A korrupcióellenes ügyészség 2014 áprilisában közölte, hogy bűnvádi eljárást indított Kiss Sándor ellen, akit három, 2003 és 2006 közötti ügyben gyanúsít csúszópénz elfogadásával. A DNA akkor arról is tájékoztatott, hogy az ügyeknek Románián kívüli szálai is vannak, ezért a nyomozásban együttműködött a magyarországi, hollandiai és németországi hatóságokkal.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szervezetét is vezető Kiss Sándort kedden reggel idézték be az ügyészségre, őrizetbe vételét többórás kihallgatás után rendelték el. A politikus 2000 óta tölt be vezető tisztséget a Bihar megyei önkormányzatban. 2004 és 2008 között a megyei tanács elnöke, az azt megelőző és azt követő ciklusokban az önkormányzat alelnöke volt.

Kiss Sándor a bűnvádi eljárás tavalyi elindításakor nyilatkozatot juttatott el a sajtóhoz, melyben közölte, hogy a nyomozó hatóság többször vizsgálta már az említett ügyeket, és mindig vádemelés nélkül zárta le a nyomozást.

http://www.ebihoreanul.ro/stiri/ultima-or-31-1/vicepresedintele-cj-bihor-alexandru-kiss-si-patronul-firmei-selina-beniamin-rus-a-fost-retinut-de-dna-121089.html

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

http://ujhazak.com