Őrizetbe vették Nicolas Sarkozy volt francia államfőt

Őrizetbe vették kedden Nicolas Sarkozy volt francia államfőt Párizsban egy befolyással való üzérkedés és nyomozási titok megsértése miatt februárban indított nyomozás keretében.


nik


A volt elnök egyik lehallgatott telefonbeszélgetéséből az derült ki, hogy a semmítőszék egyik magas rangú bírója, Gilbert Azibert egy folyamatban lévő nyomozás részleteiről rendszeresen tájékoztatja a volt államfő ügyvédjét. Cserébe Sarkozy állítólag egy monacói kinevezés érdekében közbenjárását ígérte a bírónak.
A volt elnök kihallgatása 24 óráig tarthat, és egy nappal meghosszabbítható.

Hétfőn már őrizetbe vették ügyvédjét, Thierry Herzogot, valamint a semmítőszék két bíráját. Az ő kihallgatásuk kedden is folytatódott.
A nyomozók elsősorban arra kíváncsiak, hogy volt elnök ténylegesen megpróbált-e információkhoz jutni Azizbert-en keresztül, és törvénytelen módon tudomást szerzett-e arról, hogy a rendőrség lehallgatja a telefonját. Ez utóbbi kérdés azért merült fel, mert a volt államfő Paul Bismuth álnéven tartott egy titkos mobiltelefont, és a kényes ügyekről azon beszélt az ügyvédjével.
A lehallgatások 2014. január 28. és február 11. között készültek. Az ügyészség annak az eljárásnak a keretében hallgatta le Sarkozy mobiltelefonjait, amely a Moammer Kadhafi néhai líbiai vezetőtől még a 2007-es elnökválasztási kampányhoz érkezett állítólagos támogatás kivizsgálására indult.
A márciusban a sajtóban is közzétett telefonbeszélgetések alapján indult egy újabb eljárás a volt elnök ellen február 26-án befolyással való üzérkedés és nyomozási titok megsértése miatt. A felvételeken Sarkozy és ügyvédje azokról a rendőrségi ügyekről beszél, amelyekben a volt államfő is érintett. Az ügyészségen jelenleg hat ilyen eljárás folyik.
A beszélgetésekben elsősorban a Bettencourt-ügyről esik szó, amelyben felmerült a gyanú, hogy a volt elnök visszaélt Liliane Bettencourt-nak, Európa leggazdagabb asszonyának, a l'Oréal kozmetikai cégbirodalom örökösnőjének megrendült egészségi és pszichés állapotával, s meggyőzte őt, hogy törvénytelen módon támogassa elnökválasztási kampányát 2007-ben. Sarkozyt ki is hallgatták, vádat is emeltek ellene, majd utóbb bizonyíték hiányában ejtették a vádat, és jelenleg csak pártjának néhány tagja ellen folyik eljárás az ügyben.
Először fordult elő Franciaországban hogy őrizetbe vettek egy volt államfőt. Az ügy tovább nehezítheti Sarkozy esetleges politikai visszatérését a 2017-es elnökválasztás előtt, miközben jelenleg kollektív vezetésű pártja, a jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) a legutóbbi elnökválasztási kampány hamis számlázási ügyei miatt kirobban botrányt követően a szétesés szélére jutott.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com