Örömmel fogadta Törökország Trócsányi László bővítési biztossá való kinevezését

Örömmel fogadta Törökország Trócsányi László szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős uniós biztossá való  jelölését,  mert Ankara úgy érzi, a magyar politikus pozitívan viszonyul az Európai Unió bővítéséhez - jelentette ki pénteken a török külügyminiszter-helyettes Brüsszelben.Faruk Kaymakci a European Policy Centre (EPC) brüsszeli elemzőközpont által szervezett sajtóreggelin reményét fejezte ki, hogy az unió Törökországgal pont ugyanúgy fog bánni, mint az összes többi tagjelölt országgal. Johannes Hahn távozó bővítési biztossal Törökországnak nem sikerült a remélt leghatékonyabb együttműködést és jó kapcsolatokat kialakítani - jegyezte meg.

    
A török miniszterhelyettes szerint ha a tagjelölt országok tisztességes és őszinte elbánásban részesülnek, akkor lehetne haladást elérni a bővítési folyamatban. Kaymakci "biztatónak" nevezte az új bizottság összetételét, és úgy vélte a testület "kiváló" új elnököt kapott. A török politikus üdvözölte, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke "geopolitikai bizottságot" akar vezetni, mert egy ilyen EU-ban Törökország tagjelöltként jobban tudja érezni magát. Megerősítette azt, amire már von der Leyen is utalt, hogy Törökország az unió "stratégiai partnere".    
    

Az "európai életmód védelméért" felelős európai bizottsági tárcával kapcsolatos vitát érintő kérdésre a török külügyminiszter-helyettes úgy reagált: Törökország már "európai életmódot" folytat, hiszen összhangban van a lisszaboni szerződéssel, alapító tagja az Európa Tanácsnak, ratifikálta az emberi jogok európai egyezményének legtöbb kiegészítő jegyzőkönyvét, az OECD és a NATO tagja. Megjegyezte: az az elvárás, hogy a törökök megváltoztassák a vallásukat, nem illik ebbe az "európai életmódba".
    

Faruk Kaymakci hangoztatta, hogy a török csatlakozás mindkét fél számára pozitív lenne, és bírálóan szólt arról, hogy az EU befagyasztotta a csatlakozási tárgyalásokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com