Orosz akadémikus: a Szputnyik V az összes ismertté vált mutáció ellen véd

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Az új koronavírus minden eddig ismertté vált mutációjával szemben védelmet nyújt a Szputnyik V vakcina - jelentette ki Alekszandr Gincburg, az oltóanyagot kidolgozó Gamaleja Intézet igazgatója a vesti.ru állami médiaportálon szerdán megjelent interjújában.Gincburg szerint Szputnyik V-vel eddig világszerte 10-11 millió embert oltottak be. Mint mondta, az oltóanyag a SARS-CoV-2 minden ismertté vált változatával, így a brit, a dél-afrikai és a brazil mutációval szemben is védelmet nyújt, de a Gamaleja Intézet munkatársai két módszert is kidolgoztak a vakcina korszerűsítésére, ami lehetővé teszi annak módosítását a vírus jövőbeni változásaival szemben.

   
Az akadémikus azt állította, hogy a védőoltás beadása után akár három évig is fennmaradhat a magas antitestszint, amihez hozzájárul a koronavírussal való állandó, az immunrendszert serkentő érintkezés. Bejelentette, hogy az év végén vagy 2022 elején a Szputnyik V már orrcsepp formájában is bevihető lesz a szervezetbe, ami különösen a gyerekek esetében könnyítheti meg a vakcinációt.
    

Gincburg úgy számol, hogy az orosz lakosság 70 százalékát novemberre sikerül majd átoltani. Ajdar Ismuhametov, a Covivac orosz vakcinát kifejlesztő Csumakov Központ vezérigazgatója szerdán a TASZSZ-nak azt mondta, hogy ez az oltóanyag is véd a koronavírus ismert változata ellen. Korábban a Vektor Központ is azt közölte saját EpiVacCorona elnevezésű készítményéről, hogy immunitást biztosít a brit, a dél-afrikai és a brazil mutációval szemben is.
    

Az orosz operatív törzs által szerdán közzétett hivatalos adatok szerint Oroszországban az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 8271-gyel 4 727 125-re emelkedett. A napi növekmény 0,18 százalék, az új esetek 12,2 százaléka tünetmentes. Az aktív fertőzöttek szám 267 546-ra csökkent, a halálos áldozatoké 399-cel 106 706-ra, a felépülteké pedig 9644-gyel 4 352 873-ra emelkedett.
    

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 126,5 millió, az elmúlt napokban pedig mintegy 255 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 514 317 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com