Orosz diplomata: Moszkva kész katonai eszközökkel védelmezni a határok sérthetetlenségét

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Oroszország kész mind diplomáciai, mind katonai eszközökkel védelmezni határainak sérthetetlenségét - jelentette ki Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes újságíróknak nyilatkozva csütörtökön Moszkvában."Apellálhatunk a józan észre, követelhetjük a nemzetközi jog tiszteletben tartását. Ha ez nem segít, akkor bombázhatjuk nemcsak az útvonalat, hanem a célpontot is, ha kollégáink nem értenek a szóból" - mondta Rjabkov arra a kérdésre válaszolva, hogy mit kell tennie Oroszországnak ahhoz, hogy elejét vegye olyan újabb esetek megismétlődésének, mint amilyen szerdán egy brit rombolóval történt a Fekete-tengeren.

    
"Az Oroszországi Föderáció területi integritása sérthetetlen, határainak sérthetetlensége abszolút imperatívusz, mindezek felett pedig mind diplomáciai, mind politikai és ha kell, katonai eszközökkel is őrködni fogunk" - tette hozzá. Az orosz védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a Defender brit romboló szerdán három kilométer mélyen behatolt Oroszország területi vizeire a Fekete-tenger északnyugati részén, a Fiolent-fok közelében, és csak azt követően változtatott irányt, hogy egy orosz őrnaszád két figyelmeztető lövést adott le, egy SZU-24M típusú repülőgép pedig négy bombát dobott le a haladási útvonalára.
   

A tárca szerdán bekérette a moszkvai brit nagykövetség katonai attaséját, akivel közölte, hogy Moszkva a brit romboló "veszélyes műveleteit" az ENSZ 1982-es tengerjogi egyezményének súlyos megsértéseként értékeli, és felszólította a brit felet, hogy vizsgálja ki a Defender legénységének magatartását. Az orosz külügyminisztérium közölte, hogy szándékában áll bekéretni Deborah Bronnert brit nagykövetet.


Marija Zaharova külügyi szóvivő az esetet a nemzetközi joggal és az orosz jogszabályokkal ellentétes durva provokációnak minősítette. A Krímet a félszigeten megrendezett népszavazás eredményére hivatkozva Oroszország 2014-ben elcsatolta Ukrajnától, amit a nemzetközi közösség túlnyomó többsége nem ismert el, és ezzel együtt a határok megváltozását sem.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com