A szabályzat módosításáig Oroszország nem vesz részt az ET Parlamenti Közgyűlésének munkájában

Vologyin hangsúlyozta, hogy a PACE működési szabályzatát módosítani kell, hogy megvédelmezze a tagállamok küldöttségeinek jogait.

Rámutatott, hogy ezt az álláspontot az Állami Duma valamennyi frakciója támogatja. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy az Európa Tanács bármely tagországának küldöttségét megfosszák szavazati jogától, mint ahogy azt a PACE Oroszország esetében tette az ukrajnai beavatkozás és a Krím félsziget elcsatolása nyomán.

 

"Ez a határozat ellentétes a parlamentarizmus lényegével. Ellentétes a magával a páneurópai parlamenti struktúra eszményével, amelyben meg kellene jeleníteni a tagállamok különböző álláspontjait és meg lehetne hallgatni az eltérő véleményeket" - mondta. A házelnök megerősítette, hogy az orosz törvényhozók támogatják a párbeszédet.

"Oroszország az európai közösség tagja, és azon dolgozunk, hogy kétoldalú kapcsolatokat építésünk ki a PACE összes tagállamával" - hangoztatta. 2014-ben Oroszországot a szavazati joga mellett megfosztották attól a lehetőségtől is, hogy részt vegyen a PACE vezető szerveiben és megfigyelői tevékenységében.

Az orosz küldöttség a korlátozások miatt 2015 végéig felfüggesztette tevékenységét a parlamenti közgyűlés munkájában. Vologyin újságírókkal közölte, hogy pénteken találkozik Pedro Agramunttal, a PACE elnökével. A 47 európai országot átfogó Európa Tanács elsősorban a jogállamiság, a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartása felett őrködik.

MTI

Hozzászólások

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

A kis Alina sírva kérte számon feliratkozóit, hogy miért nem mentek el a találkozóra.

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

A kalinyingrádi állatkertben egy szibériai tigris markába került a fiatal gondozónő.

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Az elnök úgy fogta az ajándékba adott ebet, mintha valami veszélyes szállítmány lenne.

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Az orosz férfi azért támadt a két gyerekre, mert állítólag zaklatták a fiát.

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Az oroszok mindig is találékonyak voltak, ha meg kellett lepni valamivel szerelmüket.

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

Egyesek a nézettségért mindenre képesek, a férfi ügyét már a rendőrség is vizsgálja.

Szélsőségesnek mondta és betiltotta a Jehova Tanúi egyházat az orosz bíróság

Szélsőségesnek mondta és betiltotta a Jehova Tanúi egyházat az orosz bíróság

Veszélyesen szélsőséges csoportnak minősítették, a vagyonukat is elkobozzák.

Így néz ki a valaha legjobban rohadó hátrahagyott orosz autógyár

Így néz ki a valaha legjobban rohadó hátrahagyott orosz autógyár

Meglehet, hogy ezek a legutolsó fotók a ZIL gyárüzemről.

Putyin reméli, hogy Trump elnöksége alatt javul az orosz-amerikai viszony

Putyin reméli, hogy Trump elnöksége alatt javul az orosz-amerikai viszony

Reményét fejezte ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán, hogy az új amerikai elnök, Donald Trump hivatalba lépésével javulni fog Moszkva és Washington viszonya.

Orosz politológus: csak a birodalomellenes kisebbségnek van bűntudata a magyar forradalom elfojtása miatt

Orosz politológus: csak a birodalomellenes kisebbségnek van bűntudata a magyar forradalom elfojtása miatt

Oroszországban miként a múltban, ma is csak a birodalmi szemléletet elutasító kisebbségnek van bűntudata az 1956-os magyar forradalom elfojtása miatt - állította a Vedomosztyi című napilap csütörtöki ...

http://ujhazak.com