A tavalyinál magasabb részvétel az orosz helyhatósági választásokon

A tavalyinál átlagosan 2-3 százalékkal magasabb részvétel mellett, törvénysértések nélkül zajlanak az oroszországi helyhatósági választások - közölte az orosz központi választási bizottság vasárnap. Egy jogvédő szervezet szerint azonban vannak jogsértésre utaló jelek.

kslAz úgynevezett egységes (országos) szavazónapon Oroszország 84 közigazgatási egységében mindenütt a helyi időszámítás szerinti 8 órakor nyitották meg a szavazóhelyiségeket, és ezek este 8-ig lesznek nyitva. Harminc régióban kormányzót választanak, 14-ben regionális parlamentet. Moszkvában fővárosi közgyűlési képviselőkre szavaznak.

A hivatalos állásponttal ellentétben a Golosz jogvédő szervezet internetes oldalán jogsértésekre, visszaélésekre utaló beszámolókat közöl. A civil szervezet aktivistái figyelemmel kísérik az egységes szavazónapot annak ellenére, hogy a választási bizottság sajtóosztálya szombaton felszólította a helyi bizottságokat: ne engedjék be a hatóságok által külföldi ügynöknek tartott szervezet képviselőit a szavazóhelyiségekbe.

A Kommerszant című napilap online változata is követi a szavazás menetét. Orosz politológusok szerint az ország régióinak többségében nem lehet igazi versenyre számítani a kormányzóválasztásokon - írta a lap. Az egyik kivétel a szentpétervári lehet, ahol az Igazságos Oroszország ellenzéki párt jelöltje miatt a szavazók nagyobb érdeklődést tanúsíthatnak a választás iránt. Oroszországban lanyha választási kampány folyt, a hatalom előre igyekezett biztosítani jelöltjeinek megválasztását - állította az újság.

Moszkvában, ahol a szavazás első két órájában a voksolók mindössze 1,62 százaléka adta le a szavazatát, elsősorban a kulisszák mögött folyt a választást megelőző küzdelem, csupán utcai óriásplakátok utaltak arra, hogy most vasárnap szavazni lehet a fővárosi közgyűlési képviselőkre.

A Krím félsziget államtanácsába, a márciusban egyoldalúan Oroszországhoz csatolt terület parlamentjébe való bekerülésért 12 párt képviselői indultak. Közöttük van az orosz törvényhozás alsóházában, az Állami Dumában helyet foglaló mind a négy párt: a kormányzó Egységes Oroszország, az ellenzéki kommunista párt, a liberális demokraták és az Igazságos Oroszország is. Szevasztopolban az első két órában a szavazók 7,3 százaléka járult az urnákhoz. Az Oroszországhoz csatolt különleges státusú krími városban közgyűlést választanak.

Az Ukrainszka Pravda ukrán internetes újság értesülése szerint Refat Csubarov, a krími tatárok képviseleti szervének, a medzslisznek az elnöke arra szólította fel a krími tatárokat, hogy bojkottálják a parlamenti választásokat.

Mihail Malisev, a krími választási bizottság képviselője közölte, hogy az első két órában senki sem próbálta akadályozni a voksolást az 1200 szavazókörben.

MTI

Hozzászólások

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Az idős néninek nem volt pénze könyvet venni, azonban olvasni nagyon szeretett.

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

A férfi ráadásul viccesnek találta, amit művelt, az internetezők már nem annyira és feljelentették.

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Az orosz kislány már most sikeres gyerekmodell és több százezer követője van.

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Az orosz asszony megunta, hogy nem tud átkelni az úton, ezért megoldotta a kérdést.

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

A kis Alina sírva kérte számon feliratkozóit, hogy miért nem mentek el a találkozóra.

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

A kalinyingrádi állatkertben egy szibériai tigris markába került a fiatal gondozónő.

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Az elnök úgy fogta az ajándékba adott ebet, mintha valami veszélyes szállítmány lenne.

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Az orosz férfi azért támadt a két gyerekre, mert állítólag zaklatták a fiát.

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Az oroszok mindig is találékonyak voltak, ha meg kellett lepni valamivel szerelmüket.

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

Egyesek a nézettségért mindenre képesek, a férfi ügyét már a rendőrség is vizsgálja.

http://ujhazak.com