Az orosz középiskolákban és egyetemeken tanítani fogják az orosz történelem száz legfontosabb forrását

Az orosz kulturális minisztérium 2015-re összeállítja és szó szerint, teljes terjedelmében nyilvánosságra hozza az orosz történelem 100 legfontosabb dokumentumát (forrását), amelyeket a középiskolák felsőtagozatos diákjainak és az egyetemi, főiskolai hallgatóknak ajánl tanulmányozásra - közölte az Izvesztyija című orosz lap.

Mihail Ipatov, a tárca főosztályvezetője az újságnak nyilatkozva elmondta, hogy a források között van IV. (Rettenetes) Iván cár törvénykönyve (Szugyebnyik), a 16. századi, Szilvesztr orosz szerzetes által szerkesztett és részben írt "házirend" (Domosztroj), vagyis a gyakorlati életmód és polgári erények kódexe, az 1649-es törvénykönyv (Szobornoje ulozsenyije), továbbá Dmitrij Pozsarszkij levele a cárválasztó országos gyűlés (zemszkij szobor) összehívásáról, a 911. évi orosz-bizánci szerződés, valamint a modern korból az 1939-es Molotov-Ribbentrop paktum, Sztálin 1941. július 3-i beszéde a Szovjetunió hitleri megtámadása után vagy az 1975-ös helsinki Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet záróokmánya.

Snimok_ekrana_2014-10-07_v_17.10.28

Az illetékes szerint a kezdeményezés célja meghatározni és a nyilvánosság elé tárni azokat az alapvető történeti forrásokat, amelyek az orosz történelmet formálták, és máig meghatározó elemei az orosz identitástudatnak.

Minden egyes dokumentumot tudományos kommentárokkal és bibliográfiai adatokkal látnak el, és tesztfeladatokat is összeállítanak a középiskolai és egyetemi, főiskolai történelemórák, előadások számára.

A minisztérium azzal indokolja javaslatát, hogy az orosz diákok legfeljebb szöveggyűjteményekből ismerik ezeket a dokumentumokat, amelyek kiragadott részleteket tartalmaznak, nem a teljes szöveget, és ezért nem tükrözik a történelmi valóság sokszínűségét.

Az orosz minisztérium kezdeményezését sok egyetemi professzor és középiskolai tanár kedvezően fogadta, helyesli. Jurij Vjazemszkij professzor, a történettudományok kandidátusa, egy kedvelt orosz televíziós sorozat (Umnyiki i umnyici) moderátora szerint ezeknek a történelmi dokumentumoknak, különösen a Domosztrojnak a tanulmányozása csak hasznára válik a diákságnak. A Domosztroj sok hasznos tanácsot tartalmaz, például olyanokat, hogy az ember viselkedjék szerényen, tisztelje szüleit, és tartsa be a keresztény parancsolatokat.

1412749694-2395

De volt olyan is, aki vitatta a kezdeményezés értelmét. Konsztantyin Kovaljov-Szlucsevszkij történész professzor, az újságírói és szépírói főiskola tanára például arra hívta fel a figyelmet, hogy a történészek más-más álláspontot képviselnek a kulcsfontosságú történelmi tények és események megítélésében.

"Ezt a 100 dokumentumot természetesen tanulmányozni kell, de az a kérdés, hogyan fogják interpretálni és népszerűsíteni őket" - vélekedett a professzor.

Jefim Racsevszkij, a moszkvai Caricino oktatási központ igazgatója viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a 100 forrás tanulmányozása nem dogma az iskolák számára. Szerinte még a visszataszító történelmi személyiségek műveinek tanulmányozása is hasznos. "Normális ember nem szeretheti Sztálint, mégis érdekes, hogy milyen beszédet mondott ez a gazember" - vélekedett.
http://izvestia.ru/news/577703
http://www.unian.net/world/993544-v-rossii-pakt-molotova-ribbentropa-popal-v-spisok-pamyatnikov-otechestvennoy-kulturyi.html

MTI

Hozzászólások

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Az idős néninek nem volt pénze könyvet venni, azonban olvasni nagyon szeretett.

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

A férfi ráadásul viccesnek találta, amit művelt, az internetezők már nem annyira és feljelentették.

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Az orosz kislány már most sikeres gyerekmodell és több százezer követője van.

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Az orosz asszony megunta, hogy nem tud átkelni az úton, ezért megoldotta a kérdést.

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

A kis Alina sírva kérte számon feliratkozóit, hogy miért nem mentek el a találkozóra.

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

A kalinyingrádi állatkertben egy szibériai tigris markába került a fiatal gondozónő.

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Az elnök úgy fogta az ajándékba adott ebet, mintha valami veszélyes szállítmány lenne.

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Az orosz férfi azért támadt a két gyerekre, mert állítólag zaklatták a fiát.

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Az oroszok mindig is találékonyak voltak, ha meg kellett lepni valamivel szerelmüket.

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

Egyesek a nézettségért mindenre képesek, a férfi ügyét már a rendőrség is vizsgálja.

http://ujhazak.com