Az oroszok közel fele tekinti nagyhatalomnak hazáját

Ez nyolc százalékpontos csökkenést jelent a tavaly mért értékhez képest. A megkérdezettek több mint egyharmada biztos abban, hogy Oroszország másfél-két évtizeden belül a világ vezető országai közé emelkedhet.


11 százalék nem ért egyet ezzel a megállapítással. A kételkedők aránya magasabb a 18-24 év közötti fiatalok körében (16 százalék), illetve a moszkvai és a szentpétervári lakosok között (17 százalék). Az erő letéteményese a válaszadók 26 százaléka szerint a hadsereg, 22 százalék szerint az orosz nép, 17 százalék szerint pedig az elnök.



A nagyhatalmi lét szintén fontos összetevőjeként nevezték meg a felmérés részvevői a független politikát, valamint az ország természeti kincseit és hatalmas területét. A megkérdezettek 18 százaléka a fegyveres erők fejlesztését, 12 százaléka a Krím elcsatolását, 8 százaléka pedig a 2014-es téli olimpia megrendezését nevezte meg az országnak az elmúlt 10-15 évben elért legnagyobb sikereként. A felmérés április utolsó harmadában, egy mintegy 2 ezer fős mintán készült.

MTI

Hozzászólások

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Az idős néninek nem volt pénze könyvet venni, azonban olvasni nagyon szeretett.

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

A férfi ráadásul viccesnek találta, amit művelt, az internetezők már nem annyira és feljelentették.

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Az orosz kislány már most sikeres gyerekmodell és több százezer követője van.

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Az orosz asszony megunta, hogy nem tud átkelni az úton, ezért megoldotta a kérdést.

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

A kis Alina sírva kérte számon feliratkozóit, hogy miért nem mentek el a találkozóra.

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

A kalinyingrádi állatkertben egy szibériai tigris markába került a fiatal gondozónő.

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Az elnök úgy fogta az ajándékba adott ebet, mintha valami veszélyes szállítmány lenne.

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Az orosz férfi azért támadt a két gyerekre, mert állítólag zaklatták a fiát.

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Az oroszok mindig is találékonyak voltak, ha meg kellett lepni valamivel szerelmüket.

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

Egyesek a nézettségért mindenre képesek, a férfi ügyét már a rendőrség is vizsgálja.

http://ujhazak.com