Hodorkovszkij-ügy - Orosz sajtó az elnöki kegyelemről

Nagy teret szentelnek a pénteki orosz lapok Vlagyimir Putyin elnök előző napi váratlan bejelentésének, hogy megkegyelmez Mihail Hodorkovszkijnak, mert maga az olajmágnás kérte tőle ezt emberiességi okokra hivatkozva.

putyin_1A lapok a kegyelmi kérvény okait és az elnöki döntés hatásait boncolgatják.

A Kommerszant című lap felhívja a figyelmet arra, hogy Hodorkovszkij kegyelmi kérvénye egyben az ellene folytatott bírósági eljárások törvényességének elismerését is jelenti, az elítélt nem tudja majd elérni rehabilitációját Oroszországban, de elveszítené a Jukosz olajtársaság vagyonáért folytatott küzdelmet, amelyet külföldön indíthatna.

A Kommerszant című lap megszólaltatja a bebörtönzött üzletember édesanyját, aki azt mondja, a sajtóból értesült fia döntéséről. Az édesanya szerint igaz az, amit Putyin mondott, hogy ő és a férje is beteg. Az asszony három hónapot feküdt kórházban, egy hete engedték ki. Nyolcvan éves férjének is megrendült az egészsége.

"Tudom, hogy milyen körülmények között ült börtönben tíz évig. Csak az ítélkezhet felette, akik ugyanazt megtapasztalta" - mondja az édesanya.

A Kommerszant nem zárja ki, hogy Mihail Hodorkovszkijt unszolták - részben a sajtó útján - a döntés meghozatalára, ellenkező esetben újabb bűnvádi eljárással fenyegetve őt. A lap úgy tudja, hogy az elmúlt napokban titkosszolgálati emberek keresték fel börtönében, és arról tájékoztatták, hogy rosszabbodott a daganatos betegségben szenvedő édesanyja egészségi állapota, illetve beszéltek a küszöbön álló új büntetőjogi eljárásról.

Az ügyvédek távollétében zajló beszélgetés késztette az elítéltet a kegyelmi kérvény megírására - állítja a lap.
A Nyezaviszimaja Gazeta című újság azt írja, hogy az olyan elítélteknek, mint Hodorkovszkij, aki tíz évet töltött börtönben, a "vérükben" van az a szemlélet, hogy "ne higgy, ne félj és ne kérj". Az újság azt feltételezi, hogy a börtön vezetői "szálltak rá", biztosították arról, hogy amennyiben megírja kegyelmi kérvényét, biztosan méltányolni fogják.

A lap szerint Putyin engedi, hogy Hodorkovszij arcvesztés nélkül jöjjön ki az ügyből: említést tesz arról, hogy az elítélt emberiességi okokra hivatkozva adta be kérvényét, és közben könyörületesen megemlíti, hogy a börtönben eltöltött tíz év már "komoly" dolog.

A lap megszólaltatja Alekszej Makarkin politológust, aki szerint Putyin számára politikailag fontos, hogy Hodorkovszkij forduljon hozzá kegyelmi kérvénnyel. Míg korábban az elítélt erkölcsi okok miatt ezt nem tehette meg, édesanyjának betegségével megváltozott a helyzet, és most már nem a saját, hanem az ő érdekében cselekszik - mondja Makarkin, aki szerint az orosz ellenzék szemében a volt Jukosz-elnök mindenképpen jelképes alak marad.

A Vedomosztyi szerkesztőségi kommentárja szerint Hodorkovszkij szabadulása úgy, ahogyan azt Putyin tálalja, nem gyengíti, hanem erősíti az államfő pozícióit. A belátható jövőben Hodorkovszkij nem fogja fejét adni a politizálásra, annál is inkább, mert a hatalom már felkészült a szabadulására, jogi aktussal megtiltva a hatalmi intézményekbe való megválasztását. Putyinnak van oka arra, hogy törekedjen a Hodorkovszkij-ügy megoldására: a Szocsiban rendezendő téli olimpia előtt kedvezőtlen az orosz hatalomról alkotott kép, a gazdaság stagnál és a rossz befektetői légkör.

"Egyelőre nehéz elképzelni, hogy Hodorkovszkij megkegyelmezésének PR-effektusa begyógyítja a gazdaságon és a társadalmon az elmúlt tíz évben ejtett sebeket: a befektetések nem térnek vissza, a bezárt és létre nem jött üzletek nem születnek újra, a kivándoroltak nem jönnek haza.... Tíz év alatt olyan rendszer épült ki, amely tovább fog működni. Személyesen Hodorkovszkij már nem jelent többé rá veszélyt" - írja a Vedomosztyi.

MTI

Hozzászólások

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Az idős néninek nem volt pénze könyvet venni, azonban olvasni nagyon szeretett.

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

A férfi ráadásul viccesnek találta, amit művelt, az internetezők már nem annyira és feljelentették.

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Az orosz kislány már most sikeres gyerekmodell és több százezer követője van.

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Az orosz asszony megunta, hogy nem tud átkelni az úton, ezért megoldotta a kérdést.

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

A kis Alina sírva kérte számon feliratkozóit, hogy miért nem mentek el a találkozóra.

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

A kalinyingrádi állatkertben egy szibériai tigris markába került a fiatal gondozónő.

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Az elnök úgy fogta az ajándékba adott ebet, mintha valami veszélyes szállítmány lenne.

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Az orosz férfi azért támadt a két gyerekre, mert állítólag zaklatták a fiát.

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Az oroszok mindig is találékonyak voltak, ha meg kellett lepni valamivel szerelmüket.

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

Egyesek a nézettségért mindenre képesek, a férfi ügyét már a rendőrség is vizsgálja.

http://ujhazak.com