Juncker: az EU-orosz viszony nem helyrehozhatatlan

Nem helyrehozhatatlan az Európai Unió és Oroszország viszonya, szükség van a párbeszédre, és ahhoz kiindulópontul az ukrajnai rendezésről megkötött megállapodások maradéktalan végrehajtásának kell szolgálnia - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke a 20. Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum csütörtöki megnyitóján.

Leszögezte: az uniós szankciók feloldásának egyetlen módja a minszki megállapodások végrehajtása. Közölte, hogy őszinte megbeszélésre számít Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akivel a nap folyamán később találkozik.

juncker

Ilyen kapcsolatfelvételre azóta nem volt példa, hogy az EU az ukrajnai konfliktus miatt 2014-ben szankciókat vezetett be Oroszország ellen. Az unió még június folyamán el fogja dönteni, hogy meghosszabbítja-e a büntetőintézkedések hatályát.

"Még ha kapcsolataink zaklatottak és bizalmatlansággal terheltek is, nem romlottak meg a helyrehozhatatlanságig. Meg kell javítanunk őket, és bízom benne, hogy képesek vagyunk rá" - mondta az EB elnöke.

Juncker egyúttal rámutatott: nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Oroszország ukrajnai fellépése megrengette az európai biztonság alapelveit. Hangsúlyozta: mindenkinek tiszteletben kell tartania az ukrán nép arra vonatkozó döntését, hogy milyen jövőt akar magának.

Úgy vélekedett, hogy Nagy-Britanniának az EU-ból való kiválása a globális bizonytalanság időszakát nyitná meg, amelyet el kell kerülni.

Nicolas Sarkozy volt francia elnök, aki az "orosz Davos" meghívottjaként már szerdán találkozott Putyinnal, kijelentette: az EU-nak meg kell szüntetnie az Oroszországgal szembeni szankciókat, de az első gesztust, vagyis az ellenlépésként meghirdetett gazdasági büntetőintézkedések eltörlését elsőként "a legerősebbnek", Moszkvának kell megtennie.

Sarkozy orosz médiumoknak nyilatkozva csütörtökön síkraszállt amellett, hogy Oroszországot bevonják egy közös európai rakétapajzs kiépítésébe, ugyanakkor elvetette, hogy az EU az orosz állampolgárok esetében is bevezesse a vízummentességet. Hangot adott abbéli meggyőződésének, hogy hiba lenne Ukrajnának a NATO-ba történő felvétele.

MTI

Hozzászólások

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Az idős néninek nem volt pénze könyvet venni, azonban olvasni nagyon szeretett.

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

A férfi ráadásul viccesnek találta, amit művelt, az internetezők már nem annyira és feljelentették.

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Az orosz kislány már most sikeres gyerekmodell és több százezer követője van.

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Az orosz asszony megunta, hogy nem tud átkelni az úton, ezért megoldotta a kérdést.

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

A kis Alina sírva kérte számon feliratkozóit, hogy miért nem mentek el a találkozóra.

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

A kalinyingrádi állatkertben egy szibériai tigris markába került a fiatal gondozónő.

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Az elnök úgy fogta az ajándékba adott ebet, mintha valami veszélyes szállítmány lenne.

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Az orosz férfi azért támadt a két gyerekre, mert állítólag zaklatták a fiát.

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Az oroszok mindig is találékonyak voltak, ha meg kellett lepni valamivel szerelmüket.

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

Egyesek a nézettségért mindenre képesek, a férfi ügyét már a rendőrség is vizsgálja.

http://ujhazak.com