Kisiklott egy metrószerelvény Moszkvában, halottak

Kisiklott egy metrószerelvény három kocsija az orosz főváros földalatti közlekedési hálózatának egyik forgalmas vonalán. A balesetben öten meghaltak, s további több mint százhúsz ember megsérült - közölte a moszkvai polgármesteri hivatal illetékese.

moszkva-az-orosz-fovaros-17215Georgij Goluhov, a hivatal egészségügyi főosztályvezetője elmondta, hogy százhat sérültet vittek kórházba, közülük kettőt súlyos gerincsérüléssel helikopterrel szállítottak el.

Makszim Loszkutov, Moszkva főpolgármester-helyettese közölte, hogy több mint 120 ember sérült meg a metróbalesetben, amely közép-európai idő szerint reggel 7 óra körül történt. A sérültek száma emelkedhet, mert a mentés még nem fejeződött be.

A szerencsétlenség a főváros keletről északnyugati irányba haladó, Arbatszko-Pokrovszkaja nevű vonalon, a Szlavjanszkij bulvar és a Park Pobedi nevű állomások között történt. A Szlavjanszkij bulvar megálló előtt mintegy 200 méterrel a szerelvény vezetője élesen fékezett, mert a feszültség hirtelen zuhanása miatt hamis vészjelzést adott le a biztonsági rendszer. A három kisiklott vagon egyike erősen megrongálódott.

A szerencsétlenség után két és fél órával még folyt a mentés. A rendkívüli helyzetek minisztériuma 8 helikoptert és 60 mentőautós egységet állított be a mentési munkálatokba. A metróalagútban rekedt, balesetet szenvedett szerelvényből mintegy 200 utast hoztak ki, de egyes sajtójelentések szerint 7-15 utas még az egyik megrongálódott vagonban van.

A baleset egyik könnyebb sérültje a Rosszija 24 televíziónak arról számolt be, hogy a szerelvény hirtelen lefékezését követően az utasok egymásra estek, nagyon sokan szenvedtek kéz- és fejsérüléseket, s a vagonban keletkezett füsttől is alig kaptak levegőt. "Azt hittük, mindennek vége" - mondta a férfi. Az utasok többsége még mindig sokkhatás alatt áll.

A baleset helyszínétől, a Szlavjanszkij bulvártól taxik és autóbuszok ingyen szállítják az utasokat. A Szlavjanszkij bulvar metrómegálló mellett a központba vezető Kutuzov sugárúton és a város külső körgyűrűjétől induló, Minszkbe vezető úton hatalmas közlekedési dugó keletkezett.

Az 1931 óta épülő, 12 vonallal, 194 állomással rendelkező, több mint 325 kilométer hosszú moszkvai metrón az utóbbi hetekben is több kisebb műszaki baleset történt. Többnyire elektromos zárlat okozza a problémákat.

A metrókocsik többsége elöregedett. Az orosz főváros közgyűlésében elfogadott terv szerint 2020-ig újabb 79 állomást építenek és 160 kilométerrel bővítik a metró vonalait, illetve folyamatosan cserélik újakra az 1970-es években gyártott vagonokat.

A baleset helyszínétől nem messze lévő, egyik legforgalmasabb állomásán, a Kijevi pályaudvarnál lévő Kijevszkaján nemrég felújítás kezdődött.

MTI

Hozzászólások

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Az idős néninek nem volt pénze könyvet venni, azonban olvasni nagyon szeretett.

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

A férfi ráadásul viccesnek találta, amit művelt, az internetezők már nem annyira és feljelentették.

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Az orosz kislány már most sikeres gyerekmodell és több százezer követője van.

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Az orosz asszony megunta, hogy nem tud átkelni az úton, ezért megoldotta a kérdést.

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

A kis Alina sírva kérte számon feliratkozóit, hogy miért nem mentek el a találkozóra.

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

A kalinyingrádi állatkertben egy szibériai tigris markába került a fiatal gondozónő.

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Az elnök úgy fogta az ajándékba adott ebet, mintha valami veszélyes szállítmány lenne.

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Az orosz férfi azért támadt a két gyerekre, mert állítólag zaklatták a fiát.

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Az oroszok mindig is találékonyak voltak, ha meg kellett lepni valamivel szerelmüket.

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

Egyesek a nézettségért mindenre képesek, a férfi ügyét már a rendőrség is vizsgálja.

http://ujhazak.com