Krím - Nyezaviszimaja Gazeta: Orosz szakértők szerint Ukrajna villámháborúra készül a Krím félszigeten

Miközben a délkelet-ukrajnai megyékben folytatódnak a katonai műveletek, Kijev titokban villámháborúra készül a Krím félszigeten - írta pénteki számában a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz napilap katonai szakértőkre hivatkozva.

dghAz újság közlése szerint a Krímmel határos Herszon megyében, amelyet a támadás "hídfőállásának" tekintenek, teljes katonai mozgósítást rendeltek el. 35 éves korig minden férfit behívtak.

Ezzel egyidejűleg a Krím félszigettel a szárazföldet összekötő földszorosnál csapatösszevonások zajlanak - tudatta a lappal az orosz védelmi miniszter név nélkül nyilatkozó illetékese. Szerinte "Kijev feladata az, hogy nem megvárva a csapatok délkelet-ukrajnai műveleteinek eredményét katonai konfliktust robbantson ki a félszigeten, amelybe helyi lakosokat és krími tatárokat is bevonnak".

Az ukrán sajtó eközben az ideiglenes krími határ védelmének megerősítéséről ír - tette hozzá a Nyezaviszimaja Gazeta.

A független orosz lap emlékeztet Valerij Heletejnek, az egy hete kinevezett új ukrán védelmi miniszternek a kijelentésére, miszerint hamarosan Szevasztopolban tartják a győzelmi parádét.

"Meggyőződésen, hogy Ukrajna győzni fog. Higgyék el, a győzelmi felvonulás minden kétséget kizárólag az ukrajnai Szevasztopolban lesz" – mondta Valerij Heletej a múlt csütörtökön az ukrán parlamentben.
A Nyezaviszimaja Gazeta utalt rá, hogy egyes szakértők hősködésnek tartották Heletej szavait, amelyeknek semmi köze a valósághoz. A lap ugyanakkor azt írta: "mint kiderült, Petro Porosenko ukrán államfőnek mégis szándékában áll, hogy krími villámháborút indítson a közeljövőben".

Jurij Nyetkacsev altábornagy, katonai szakértő az orosz újságnak azt mondta, hogy az ukrajnai Herszon megyében 45 napra behívott tartalékosokkal közölték, hogy a katonai felkészítés után a Krímbe küldik őket. A szakértő szerint nem véletlen, hogy a Krím félsziget keleti oldalához közel húzódó Arabatszkaja Sztrelka nevű (112 kilométer hosszú és 8 kilométertől mindössze 270 méterig terjedő szélességű) szigetnyúlványon BM-21-es Grad típusú rakéta-sorozatvetőket telepítenek. Azt mondta, hogy az ukrán hadsereg a Sztrelkovoje nevű krími településhez közeli gázmezőt és gázelosztó rendszert akarja megtámadni, hogy megakadályozza a félsziget energiaellátását. Nyetkacsev úgy tudja, hogy az ukrán csapatok a Krímhez vezető földszorosnál, Csongar és Tureckij val nevű települések környékén páncélosok és tüzérségi fegyverek, valamint harci helikopterek vannak.

Nyetkacsev altábornagy arra is felhívta a figyelmet, hogy Musztafa Dzsemiljev, az orosz hatóságok által a félszigetről kitiltott krími tatár vezető a napokban arról tájékoztatott, hogy az ukrán kormány Herszon megyének és a Krím félszigetnek Ukrajna keretében való egyesítésére dolgoz ki tervet.

Eduard Rogyukov ezredes, a katonai tudományos akadémia levelező tagja a Nyezaviszimaja Gazetának elmondta, meg van győződve arról, hogy a kijevi hatalom a krími tatárokra a lehetséges katonai konfliktus legfontosabb tényezőjeként tekint. A szakértő attól tart, hogy Kijev esetleges intenzív krími katonai műveletekeihez a radikális ukrán Jobboldali Szektor "fél-partizán" zászlóaljai és a krími tatárok fegyveresei is csatlakoznak. "A forgatókönyv természetesen szörnyű, de megvannak az előfeltételei annak, hogy Kijev az amerikaiak és a NATO segítségével megpróbálkozik annak a megvalósításával"- mondta Rogyukov.
www.ng.ru/cis/2014-07-11/1_poroshenko.html

MTI

Hozzászólások

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Az idős néninek nem volt pénze könyvet venni, azonban olvasni nagyon szeretett.

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

A férfi ráadásul viccesnek találta, amit művelt, az internetezők már nem annyira és feljelentették.

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Az orosz kislány már most sikeres gyerekmodell és több százezer követője van.

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Az orosz asszony megunta, hogy nem tud átkelni az úton, ezért megoldotta a kérdést.

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

A kis Alina sírva kérte számon feliratkozóit, hogy miért nem mentek el a találkozóra.

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

A kalinyingrádi állatkertben egy szibériai tigris markába került a fiatal gondozónő.

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Az elnök úgy fogta az ajándékba adott ebet, mintha valami veszélyes szállítmány lenne.

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Az orosz férfi azért támadt a két gyerekre, mert állítólag zaklatták a fiát.

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Az oroszok mindig is találékonyak voltak, ha meg kellett lepni valamivel szerelmüket.

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

Egyesek a nézettségért mindenre képesek, a férfi ügyét már a rendőrség is vizsgálja.

http://ujhazak.com