Moszkva egyszerűsíti az orosz állampolgárság megszerzését

Az orosz kormány jóváhagyta pénteken azt a törvénymódosítási javaslatot, amely szerint egyszerűsített eljárásban kapnának orosz állampolgárságot a külföldi befektetők, vállalkozók és jól képzett szakemberek. Az orosz parlament alsóházába benyújtott másik törvénymódosítási javaslat pedig kimondottan az ukrajnai oroszok számára egyszerűsítené az állampolgárság megszerzését.

KremlAz orosz kormány már a múlt csütörtökön megvitatta a tervezetet, amely - ha a parlament elfogadja a módosítást, - "az orosz gazdaság számára fontos" külföldi állampolgárok és hontalanok számára teremt majd lehetőséget, hogy a gyorsított eljárásban szerezzék meg az orosz állampolgárságot. Ennek legalább három éves oroszországi tartózkodás a feltétele.

A törvénymódosítás szükségességét a kormányban nem hozták összefüggésbe az ukrajnai eseményekkel és az ottani orosz ajkú lakosság helyzetével. A héten azonban a liberális-demokraták már benyújtották a dumában azt a javaslatot, hogy a törvényhozás alsóháza egyszerűsítse az orosz állampolgárság megszerzését az ukrán állampolgároknak.

Ugyanezt akarja az ellenzéki Igazságos Oroszország párt parlamenti képviselőcsoportja is, amely szintén benyújtotta törvénymódosító javaslatát a parlamentnek. Eszerint nem több mint két hónap alatt meg kellene adni azoknak az ukránoknak is az orosz állampolgárságot, akik nem élnek Oroszország területén és nincs "törvényes megélhetési forrásuk". Az ellenzéki párt szerint az orosz állampolgárság fejében az érintetteknek nem kellene lemondaniuk az ukrán állampolgárságról.

Az Igazságos Oroszország párt azt is kezdeményezte a dumában, hogy a parlament módosítsa azt a 2001-es törvényt, amely az újabb területek Oroszországi Föderációhoz csatolását szabályozza. Az ellenzéki párt egyebek között azt szeretné, ha a törvény kimondaná, hogy egy adott, külföldön lévő terület annak az országnak az egyetértése nélkül is csatlakozhasson Oroszországhoz, amelytől el akar szakadni. Azt is rögzítenék az orosz törvényben, hogy az elszakadni vágyó terület Oroszországhoz csatolása akkor is megtörténhessen, ha nincs erről nemzetközi egyezmény az ebben érintett állam és Oroszország között.

Az elmúlt két napban az orosz duma több ismert kormánypárti képviselője, közöttük Valentyina Tyereskova, a világ első űrhajósnője is megfordult a Krím félszigeten, hogy támogatásáról biztosítsa a helyi orosz közösséget. Rajtuk kívül Szergej Mironov, az Igazságos Oroszország parlamenti frakcióvezetője is az új kijevi hatalom félelmei szerint Ukrajnától elszakadni vágyó Krími Autonóm Köztársaságban járt. Mironov Szevasztopolban, a fekete-tengeri orosz flotta támaszpontjának helyet adó krími városban szerdán egyszerűsített állampolgárság megadása mellett pénzügyi támogatást is ígért a krími oroszbarát közösségnek.

MTI

Hozzászólások

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Az idős néninek nem volt pénze könyvet venni, azonban olvasni nagyon szeretett.

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

A férfi ráadásul viccesnek találta, amit művelt, az internetezők már nem annyira és feljelentették.

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Az orosz kislány már most sikeres gyerekmodell és több százezer követője van.

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Az orosz asszony megunta, hogy nem tud átkelni az úton, ezért megoldotta a kérdést.

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

A kis Alina sírva kérte számon feliratkozóit, hogy miért nem mentek el a találkozóra.

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

A kalinyingrádi állatkertben egy szibériai tigris markába került a fiatal gondozónő.

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Az elnök úgy fogta az ajándékba adott ebet, mintha valami veszélyes szállítmány lenne.

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Az orosz férfi azért támadt a két gyerekre, mert állítólag zaklatták a fiát.

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Az oroszok mindig is találékonyak voltak, ha meg kellett lepni valamivel szerelmüket.

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

Egyesek a nézettségért mindenre képesek, a férfi ügyét már a rendőrség is vizsgálja.

http://ujhazak.com