Moszkva szerint Kijev 70 millió dollárt veszített az európai gázbeszerzéssel a második fél évben

Novak szerint Ukrajna közvetlen vásárlással ezer köbméterenként 20-30 dollárt takaríthatott volna meg, és emiatt az ukrajnai felhasználók számlája is magasabb. Az orosz miniszter elmondta, hogy a múlt pénteki brüsszeli orosz-ukrán-uniós háromoldalú egyeztetésen Ukrajna 1,5-4 milliárd köbméternyi földgáz megvásárlására fejezte ki szándékát, a Gazprom pedig közölte, hogy kész megkezdeni a szállítást, "amint megérkezik a pénz".

Szavai szerint azonban az előzetes fizetésről nem sikerült megállapodni, holott az Európai Bizottság is "normálisnak" ítélte meg a Gazprom által felajánlott árat. Novak arra hívta fel a figyelmet, hogy a Naftogaz az előzőnél várhatóan hidegebb és korábban kezdődött tél közeledtével az őszi-téli időszak szükségleteinél kevesebb gázt gyűjtött össze földalatti tározóiban.



A tárcavezető szerint ma a tározókban az ilyenkor szokásosnál 2 milliárd köbméterrel kevesebb gáz van, ezért ha januárban és februárban kemény fagyok lesznek, akkor Ukrajna kifuthat a készleteiből.
Vlagyimir Putyin orosz elnök egy Angela Merkel német kancellárral folytatott novemberi telefonbeszélgetés során arra figyelmeztetett, fennáll a veszélye annak, hogy Ukrajna engedély nélkül megcsapolhatja majd az Európába szállított gázt. A Naftogaz korábban igyekezett megnyugtatni ügyfeleit, hogy elegendő gázkészletekkel rendelkezik a télre.

MTI

Hozzászólások

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Az idős néninek nem volt pénze könyvet venni, azonban olvasni nagyon szeretett.

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

A férfi ráadásul viccesnek találta, amit művelt, az internetezők már nem annyira és feljelentették.

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Az orosz kislány már most sikeres gyerekmodell és több százezer követője van.

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Az orosz asszony megunta, hogy nem tud átkelni az úton, ezért megoldotta a kérdést.

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

A kis Alina sírva kérte számon feliratkozóit, hogy miért nem mentek el a találkozóra.

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

A kalinyingrádi állatkertben egy szibériai tigris markába került a fiatal gondozónő.

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Az elnök úgy fogta az ajándékba adott ebet, mintha valami veszélyes szállítmány lenne.

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Az orosz férfi azért támadt a két gyerekre, mert állítólag zaklatták a fiát.

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Az oroszok mindig is találékonyak voltak, ha meg kellett lepni valamivel szerelmüket.

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

Egyesek a nézettségért mindenre képesek, a férfi ügyét már a rendőrség is vizsgálja.

http://ujhazak.com