Putyin parancsára a hadrafoghatóság ellenőrzésére teljes készültségbe helyezték az orosz északi flottát

Vlagyimir Putyin orosz elnök parancsára a hadrafoghatóság "váratlan ellenőrzése" keretében teljes készültségbe helyezték az orosz északi flottát, illetve a nyugati katonai körzet és a légideszant egyes alakulatait - jelentette be hétfőn Moszkvában az orosz védelmi miniszter.

huhdSzergej Sojgu szerint a bevethetőségi képesség ellenőrzése 38 ezer katonát, több mint 3,3 ezer haditechnikai eszközt, 41 hadihajót, 15 tengeralattjárót, illetve 110 harci repülőgépet és helikoptert érint.

A hat napig tartó rendkívüli ellenőrzés során a kijelölt katonai egységeknek az Északi-sarkvidéken, az Oroszországhoz tartozó Novaja Zemlja (Új Föld) szigetcsoportnál és a Ferenc József-földnél kell végrehajtaniuk a kiszabott feladatot. Meg kell erősíteniük a térségben állomásozó hadseregcsoportot, meg kell semmisíteniük a feltételezett ellenség haditengerészeti erejét, fel kell venniük a harcot az ellenség diverzáns-felderítő egységeivel.

Az orosz északi hadiflotta, valamint a nyugati katonai körzet egységei lövészeti, valamint taktikai gyakorlatot tartanak. Emellett különleges rendeltetésű katonai egységek nagy távolságokra történő bevetését gyakorolják, továbbá az orosz államhatár védelmét a levegőben és a tengeren, valamint a távoli északi szárazföldi területeken.

Egyes nyugati hírügynökségek úgy értelmezik Sojgu bejelentését, hogy az orosz hadsereg nagyszabású hadgyakorlatot kezdett az északi sarkvidéki területeken.

Mindeközben Alekszej Meskov orosz külügyminiszter-helyettes Moszkvában kijelentette, hogy az Oroszország határainál sűrűsödő NATO-hadgyakorlatok az észak-európai stabilitás meggyengítéséhez, a feszültség erősödéséhez vezetnek a régióban.

Múlt kedden a NATO hét tagállama részvételével kezdődött tengeri hadgyakorlatot a Fekete-tengeren. Moszkvai közlés szerint a múlt hétfőn pedig több mint 120 haditechnikai eszköz érkezett az Egyesült Államokból Lettországba.
Steve Warren ezredes, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője ugyanakkor közölte, hogy az amerikai hadsereg 750 tankja, helikoptere és járműve, valamint más hadfelszerelés érkezett Rigába.

A Pentagon azt is közölte, hogy a 3. amerikai gyalogoshadosztály mintegy 3 ezer katonáját vezénylik e hét elejétől a Baltikumba, ahol az észt, a lett és a litván fegyveres erőkkel közös hadgyakorlatokon vesznek részt.

MTI

Hozzászólások

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Az idős néninek nem volt pénze könyvet venni, azonban olvasni nagyon szeretett.

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

A férfi ráadásul viccesnek találta, amit művelt, az internetezők már nem annyira és feljelentették.

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Az orosz kislány már most sikeres gyerekmodell és több százezer követője van.

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Az orosz asszony megunta, hogy nem tud átkelni az úton, ezért megoldotta a kérdést.

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

A kis Alina sírva kérte számon feliratkozóit, hogy miért nem mentek el a találkozóra.

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

A kalinyingrádi állatkertben egy szibériai tigris markába került a fiatal gondozónő.

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Az elnök úgy fogta az ajándékba adott ebet, mintha valami veszélyes szállítmány lenne.

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Az orosz férfi azért támadt a két gyerekre, mert állítólag zaklatták a fiát.

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Az oroszok mindig is találékonyak voltak, ha meg kellett lepni valamivel szerelmüket.

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

Egyesek a nézettségért mindenre képesek, a férfi ügyét már a rendőrség is vizsgálja.

http://ujhazak.com