Szocsi 2014 - Moszkvában hivatalosan nem reagáltak a magyaroknak címzett terrorfenyegetésre

Az orosz hatóságok még nem reagáltak, de számos orosz internetes hírportálon már megjelent a Reuters brit hírügynökségtől átvett jelentés, amely beszámol a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus levelezési címére érkezett terrorfenyegetésről.

szghA lenta.ru amerikai sajtóközlésekre hivatkozva azt is közölte: az orosz titkosszolgálatok nem zárják ki, hogy Szocsiban legalább négy "fekete özvegy" jelenhet meg, vagyis olyan öngyilkos merénylők, akik a hatóságok által korábban megölt, terroristának minősített észak-kaukázusi fegyveres lázadók feleségei.

Az Eho Moszkvi rádió tudomása szerint az orosz hatóságok látókörébe eddig egy Ruzanna Ibragimova néven ismert fiatal dagesztáni nő került, akit potenciális terroristának tartanak.

A nőt fényképe alapján már körözik Szocsiban. A férjével, Samil Magomedovval tavaly végeztek a biztonsági erők Dagesztánban, Haszjavurt városában egy terrorelhárítási akció során. Ibragimova is abban az autóban ült, amelyben a férje.

A nőt - aki az akció során megsérült, ezért sántít és a karját is nehezen mozgatja - azok a dagesztáni fegyveresek vették magukhoz, akik állítólag a 2010-ben a Moszkva környéki domogyedovói nemzetközi repülőtéren végrehajtott robbantásokat elkövető öngyilkos merénylőket is felkészítették a tettükre.

Eközben Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő a CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva megerősítette: Oroszország készen áll arra, hogy garantálja a szocsi téli olimpia biztonságát. Azt mondta, hogy a nyilvános rendezvényeken mindig fennáll a veszély, és nem csak Oroszországban, de az orosz vezetés ezzel tisztában van, és mindent megtesz annak érdekében, hogy megelőzze azt.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Az idős néninek nem volt pénze könyvet venni, azonban olvasni nagyon szeretett.

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

A férfi ráadásul viccesnek találta, amit művelt, az internetezők már nem annyira és feljelentették.

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Az orosz kislány már most sikeres gyerekmodell és több százezer követője van.

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Az orosz asszony megunta, hogy nem tud átkelni az úton, ezért megoldotta a kérdést.

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

A kis Alina sírva kérte számon feliratkozóit, hogy miért nem mentek el a találkozóra.

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

A kalinyingrádi állatkertben egy szibériai tigris markába került a fiatal gondozónő.

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Az elnök úgy fogta az ajándékba adott ebet, mintha valami veszélyes szállítmány lenne.

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Az orosz férfi azért támadt a két gyerekre, mert állítólag zaklatták a fiát.

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Az oroszok mindig is találékonyak voltak, ha meg kellett lepni valamivel szerelmüket.

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

Egyesek a nézettségért mindenre képesek, a férfi ügyét már a rendőrség is vizsgálja.

http://ujhazak.com